2007. JANUÁR
Magyar kézben marad a konzervgyár : A méret szerint válogatott borsó európai sikerének köszönhetik a kecskemétiek, hogy az üzem kálváriája véget ért.
== Népszabadság. - 65. évf. 2. sz. (2007. jan. 3.), p. 6.
"Továbbra is hazai kézben marad a hányatott sorsú kecskeméti konzervgyár. Az Univer Product Zrt. Vezetősége úgy döntött, hogy eladja a gyár termelésének kétharmadát kitevő zöldségkonzerv-üzemet a hozzá tartozó infrastruktúrával és raktárakkal együtt a Kecskeméti Konzervgyártó Kft.-nek. A felek a vételárat üzleti titokként kezelik... Kovács János, a kft. ügyvezetője tudósítónknak elmondta: az iparág hazai helyzetéhez képest a cég jó évet zárt, sikerült tartaniuk a termelési terveket, ami 25 millió doboz félkilós borsókonzervet és 63 millió fél kilogrammos kukoricakonzervet jelentett a 2006-os évben. Az idén erősödött a cég jelenléte Skandináviában, s a nyugat-európai piacok sorába belépett Franciaország. Az uniós sikereinket a hazánkban újdonságnak számító, méret szerint szortírozott konzervborsónak köszönhetik..."
Halálra ítélt szárnyvonalak : Kunszentmiklós - Dunapataj .
== Magyar nemzet. - 70. évf. 12. sz. (2007. jan. 13.), Hétvégi magazin mell. p. 33.
"Senki sem tudja mikor indul az utolsó vonat Dunapatajra a Kunszentmiklós-Tass állomásról. A mindentudók azt állítják, hogy február 5-én szűnik meg a személyforgalom ezen a vonalon."
Hulladékszőkítők / Mihalicz Csilla
== Figyelő. - 51. évf. 3. sz. (2007. jan. 18-24.), p. 24-26.
"A jelek szerint a kiskunsági szemétlerakás ügye egy olyan nemzetközi gazdasági bűncselekmény része, amelyet az EU nehezen tud kezelni. Legalább két bajorországi városból érkezett Magyarországra az a 3,2 ezer tonnányi "bálákba préselt használt műanyagnak nevezett" illegális szemét, amely az elmúlt hónapok nagy környezetszennyezési botrányát robbantotta ki. Az ügy nyolc gyanúsítottja közül négy - Halász István kunbajai polgármester és felesége - előzetes letartóztatásban van... az olajszőkítések földjének magyar bizniszmenjei "új üzletágba" igazolták át: a hulladékkezelésbe. Kár lenn azonban túlértékelni az alföldiek "élelmességét", hiszen csak egy nagyobb nemzetközi láncolatba kapcsolódtak be... Lehet, hogy a hulladékmaffia már arra spekulált, hogy hamarosan megnyílnak a magyarországi égetők a nyugati hulladék előtt?"
Ki figyel Kodályra? / Devich Márton
== Heti válasz. - 7. évf. 4. sz. (2007. jan. 25.), p. 34-35.
"Az idén ünnepeljük Kodály Zoltán születésének 125. évfordulóját, s márciusban a zeneszerző halálának 40. évfordulóját. A Kodály-év hivatalosan március 3-án kezdődik el, s minden bizonnyal a születésnapon, december 16-án zárul. Az első nagy esemény március 3-án a Művészetek Palotájában a Magyar Rádió Szimfonikus zenekarának, Énekkarának és Gyermekkarának koncertje lesz (a gyerekkórus születésénél is Kodály-bábáskodott). Március 16-án a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitó hangversenye is a Kodály-év fontos eseménye: a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar tolmácsolásában Kodály két igen népszerű műve - a Budavári TE Deum és a Kállai kettős - mellett elhangzik majd a karmester, Kocsis Zoltán 20 népdalfeldolgozása is."
INTRA-program dél-alföldi vállalkozóknak .
== Népszabadság. - 65. évf. 26. sz. (2007. jan. 31.), p. 6.
"Vállalkozókat és gazdaságfejlesztési tanácsadókat képeznek a Dél-alföldi régióban az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló INTRA-program keretében. A program középpontjában az innovációs és exporttevékenységre való felkészítés áll. Összehozzák egymással a tanácsadókat, a vállalkozókat, így próbálják elősegíteni, hogy a tréningen megszerzett tudást a gyakorlatban is alkalmazzák a résztvevők, és tartós üzleti kapcsolatok alakuljanak ki közöttük."
Axiál-óriásraktár Baján.
== Magyar mezőgazdaság. - 62. évf. 5. sz. (2007. jan. 31.), p.8.
"Tizenöt négyzetméternyi raktár és tíz darab és tíz darab hidraulika szivattyúból álló árukészlet. Ezzel indult az Axiál Kft. 15 éves története. A jelen a múlt héten átadott egymilliárd forintos beruházással elkészült alkatrész logisztikai központ. A jövő pedig egy közép-európai regionális vállalati centrum létrehozása. Lépésről-lépésre haladtunk, beruházásainkat saját erőből, állami támogatás nélkül valósítottuk meg, s csak merészebb álmainkban gondoltuk, hogy egyszer majd a zöldségraktár kicsinek bizonyul - emlékezett történetükre Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető."
ARCHÍVUM
Könyvtárunk megrendelésre témafigyelést vállal!
A Katona József Könyvtár 1989 óta folyamatosan építi helyismereti sajtócikk-adatbázisát.
Az adatbázis a könyvtár gyűjteményében meglévő napi- és hetilapok, ill. folyóiratok, valamint a Bács-Kiskun megyében megjelenő napilap, a megyei és kecskeméti heti, kétheti és havi lapok helyi tartalmú cikkeinek leírását tartalmazza.
A figyelt lapok száma mintegy 450 db, az adatbázis jelenleg 170 000 db tételt tartalmaz.
A cikkleírások katalógusunkban visszakereshetők: a cikk címe, szerzője, megjelenési helye, éve, a cikk témája alapján.
A cikkekről a könyvtárban fénymásolat készíthető.