2007. JÚNIUS
Ehető virágok fesztiválja Kecelen : "Szem-szájnak ingere" / Sinkovicz László
== Föld. - (2007. jún. 7.), p. 62.
"Tizenkét év óta május utolsó hétvégéjén rendezi meg a keceli T. G. Virágdekor Szakképző iskola a szépség és a jó ízek háromnapos randevúját. Téglás András kertész magániskolája ma már sokkal több az egykori virágkötő-tanintézménynél : bormúzeuma van, borversenyeket rendez, sőt az agrárpolitikusok krémje is idelátogat a Téli Gazdanapok alkalmával. A virágfesztivál keretében is hagyományőrző szakácsversenyt, italos palackok versenyét tekinthette meg a nagyérdemű, sőt megjelent az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend is."
Párkereső iskolák / Tanács Gábor
== Szabad föld. - (2007. jún. 8.), p. 6-7.
A jakabszállási Általános Művelődési Központ idén huszonöt éves: ezt meg is ünnepelték a múlt hét szombatján. Több szülinap nem lesz. Vagy betársul szépen az iskola tagintézményként valahová, vagy pedig körülbelül tizenötmillió forinttal kevesebb normatív támogatást kap, amit az önkormányzat nem tudna már finanszírozni. A szomszédos Fülöpjakabbal kíván társulni. Fülöpjakab ezerlelkes, ha valahová nem csatlakozik, kénytelen bezárni iskoláját. Magánál kisebbet nehezen találna, ezért olyat keres, amely nem sokkal nagyobb. Miért? A társulásra kapható plusz normatívát Jakabszállás csak vele együtt kaphatja meg, következésképpen kénytelenek kielégíteni egymás kívánságait: vagyis a már társult iskolák ügyei fölött mindkét fél ugyanolyan kontrollt gyakorol."
Helyi ízek, helyi termeltetés : Az Univer és a hazai zöldségfeldolgozás / Tömpe Anna
== Kertészet és szőlészet. - (2007. jún. 21.), p.10-11.
"Az Univer cégcsoport az 1948-ban alapított Univer Szövetkezetből jött létre. Tavaly 1289 főt foglalkoztatott és 600 őstermelővel állt kapcsolatban; 22,65 milliárd forintos árbevétel mellett 1,89 milliárd forint volt az adózás előtti eredménye, és 390 millió forintot költött beruházásra. A zöldségfélék feldolgozásával az Univer Product Zrt. Foglalkozik három telephelyen, tavaly 468 főt foglalkoztatott. Jövőre új zöldségfeldolgozó épül. A Magyar Ízek termékcsalád piaci részesedése több mint 80%-os ebben a termékkörben, de majonézből is piacvezető az Univer. Mustár, ketchup tekintetében a második."
Meghalt a poén, virul a népmese : Kiosztották a 8. Kecskeméti Animációs-fesztivál díjait / Varga Klára
== Magyar nemzet. - (2007. jún. 25.), p. 15.
"Örömteli bejelentésekkel, díjesővel és gálavetítéssel zárult a kecskeméti animációs filmfesztivál. A kecskeméti animációs filmesek ez alkalommal osztották meg a jó hírt a helyiekkel kibővült fesztiválközönséggel, hogy az olasz Rai Uno tévécsatorna levetíti a Magyar népmesék sorozat összes epizódját, és koprodukciós partnerként részt vesz a következő részek gyártásában. Egy amerikai forgalmazóval aláírt szerződés eredményeképpen pedig a tengerentúli gyerekek is megismerkedhetnek mesehőseinkkel. Az idei fesztiválon huszonhat ország közel négyszáz filmjét láthatták a résztvevők. Ezek közül 107 a magyar versenyprogram, 12 pedig a nemzetközi mezőnyben mutatkozott be... Az évről évre jelentkező népmese-feldolgozások mellett egyre több az olykor ironikus, vicces vagy keserű meseparafrázis és a saját felnőttmese."
KÉSZ-filozófia: kultúratámogatás.
== Népszava. - (2007. jún. 29.), p. 11.
"Meglehetősen ritka, hogy egy magyar nagyvállalat ne csupán arra koncentráljon, hogy folyamatosan növelje piaci pozícióit és vagyonát, hanem felvállalja a "good-cityzen" szerepkörét is. A hazai korai kapitalizmusba nagyon kevés cégnek jut eszébe, hogy előremozdítsa annak a környezetnek a fejlődését is, amelyből kitört. Méghozzá olyan céltudatos filozófiával, mint ahogy ezt a szegedi-kecskeméti KÉSZ teszi. A Kész Közép-európai Építő és Szerelő Kft. a szüntelen megújulás képességének, az innovációnak köszönheti magyarországi és külhoni karrierjét. Saját példájára alakította ki sajátos mecenatúráját: sok ágazatban támogatja a feltörekvő, újat akaró, innovatív tehetségeket. Magánembereket és együtteseket, mindaddig, amíg befutnak itthon vagy a nemzetközi mezőnyben. Akkor elengedi a kezüket, hiszen a további siker rajtuk múlik... Zenei hagyományt akartunk teremteni Kecskeméten azzal, hogy 4 évig elősegítettük a világzenei fesztivál megrendezését - sorolja a projekteket Árvai István. Nemzetközi híre van már a kecskeméti acélszobrászatnak, amelyet idén 4. alkalommal rendezünk meg."
ARCHÍVUM
Könyvtárunk megrendelésre témafigyelést vállal!
A Katona József Könyvtár 1989 óta folyamatosan építi helyismereti sajtócikk-adatbázisát.
Az adatbázis a könyvtár gyűjteményében meglévő napi- és hetilapok, ill. folyóiratok, valamint a Bács-Kiskun megyében megjelenő napilap, a megyei és kecskeméti heti, kétheti és havi lapok helyi tartalmú cikkeinek leírását tartalmazza.
A figyelt lapok száma mintegy 450 db, az adatbázis jelenleg 170 000 db tételt tartalmaz.
A cikkleírások katalógusunkban visszakereshetők: a cikk címe, szerzője, megjelenési helye, éve, a cikk témája alapján.
A cikkekről a könyvtárban fénymásolat készíthető.