Sajtószemle - a megyénkről írták


Kiállítások
Évfordulónaptár
Időszaki kiadványok
Kitüntetések
Sajtószemle
Emlékhelyek
Digitális könyvtár
Bánk bán bemutatók
Művészeti események
 
A könyvtár honlapja
Ajánló az országos sajtóban Bács-Kiskun megyéről megjelent cikkekből

2008. NOVEMBER

IV. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé : Krisztus példabeszédei november 30-ig.
== Magyar múzeumok. - 5. sz. (2008), p. 41.
"Az első biennálék mindenekelőtt a figyelemfelhívás, a népszerűsítés jegyében zajlottak. Az alapokkal kellett tehát kezdeni. A legtöbb kritikus éppen ezért "természetesen" negatív minősítéssel illette az eddigi biennálékon kiállított anyagot, holott itt azt is észre kellett volna venniük, hogy mi nem az eredményeket büszkén felvonultató győzelmi parádé lebonyolítói, hanem egy a terület művelésére hajlandó embereket összegyűjtő és számukra kiállítási, együtt gondolkozási, azaz fejlődési lehetőséget kínáló "intézmény" kívánunk lenni. Erre is alapozva mertünk ezúttal egy nehezebbnek tűnő témát keresni. Aktuális felhívásunkra 122-een adtak be alkotást, ebből 73 művet állítottunk ki. A kiforrott ikonográfiai példák kis száma alaposan leszűkítette a mezőnyt..."

Világsiker a hazudós mese : Amerikában is díjazták a kecskeméti animációs folklórt / Varsányi Gyula
== Népszabadság. - (2008. nov. 12.), p. 10.
"Hajszál híján nem kerül az Oscar-versenybe Horváth Mária Hogyan telt a gyerekkorom? című rajzfilmje. A kecskeméti animációs stúdió Magyar népmesék sorozatában készült díjnyertes munka önálló rövidfilm ugyan, de a gyerekfilm műfaj legrangosabb nemzetközi seregszemléjén, Chicagóban a többféle kategória közül az "animációs tévéprodukció"-ban lett első helyezett. Márpedig az Oscar szabályai szerint Chicagóból csak az "animációs rövidfilm" győztese kerülhet be abba a tágabb körbe, ahonnan a döntős műveket - szám szerint ötöt - kiválasztják. Horváth Mária rendező, grafikus a tavalyi kecskeméti animációs fesztiválon kapott fő- és közönségdíj, valamint a mostani rangos chicagói elismerés után a legjobban annak örülne, ha befejezhetnék a több mint harminc éve kezdett, 100 epizódra tervezett Magyar népmesék sorozat hátralevő kilenc részét…Mára hungarikumnak tekinthetők a sorozat darabjai, 67 nemzetközi fesztiválon szerepeltek, Chicago előtt Japánból, Kínából hoztak díjakat - az olasz köztévé, a RAI az összes epizódot megvásárolta..."

Bibliakiállítás a Kiskun múzeumban / Mészáros Márta
== Reformátusok lapja. - (2008. nov. 23.), p. 6.
"A Biblia éve felhívja a figyelmet a Könyvek Könyvére, a Szentírásra, Isten Igéjére. A kiállítás ebből a gondolatból született Kiskunfélegyházán. A helyi egyházak és a múzeum összefogásával, valamint számos felajánló és támogató segítségével tudott megvalósulni. A kiállításon 60 felajánló – egyház, szerzetesrend, magángyűjtő és félegyházi család – több mint 550 Bibliája látható. Az időszaki tárlat három magángyűjteményre épült. Retkes Illés nyugalmazott tűzoltóparancsnok az 1990-es évek elején alapította gyűjteményét. A világ különböző nyelvein megjelenő Bibliák érdekelték… A másik jelentős magángyűjteményt Damásdi Dénesné és a Parakletos Könyvesház adta át a kiállítás idejére… a gyűjteményben ukrán, román, horvát, szlovák nyelvű bibliák találhatóak. A harmadik bemutatásra kerülő bibliagyűjtemény Bárth János néprajzkutató tulajdona. A kiállításon 53 különleges szent könyv látható, amelyek képviselik a 17. századtól nyomtatásban megjelent bibliákat a világban..."

Több pénz jut a gazdaságra : A 2009-10-es EU-pénzek elosztását tervezik a Dél-Alföldön / Kocsi Ilona
== Világgazdaság. - (2008. nov. 13. ), p. 5.
"Dél-Alföldön hangsúlyosabbá válik a regionális gazdaságfejlesztés és a leghátrányosabb helyzetű kistérségek támogatása 2009-10-ben. Az új akciótervről szólva Balogh László, a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (DARFÜ) ügyvezető igazgatója lapunknak azt is elmondta, hogy november 20-ig tart a társadalmi egyeztetés, addig várják az észrevételeket, javaslatokat. A régió 2009-10-es akcióterve összesen 80 milliárd forintos keretből gazdálkodik majd. Ebből kilencmilliárd jut a leghátrányosabb helyzetű kistérségek komplex fejlesztésére. A gazdaságfejlesztés területén újdonságnak számít majd néhány nagy léptékű egyedi regionális beruházás, a telepfejlesztés, a klaszteresedés pályázati támogatása és a regionális forgótőkealap beindítása. A Dél-Alföld operatív programban, ahogy eddig, a jövőben is öt területre - gazdaság-, turizmus-, közlekedési és humáninfrastruktúra-, valamint térségfejlesztésre - lehet pályázni..."


ARCHÍVUM

2008 október
2008 szeptember
2008 augusztus
2008 július
2008 június
2008 május
2008 április
2008 március
2008 február
2008 január
2007 december
2007 november
2007 október
2007 szeptember
2007 augusztus
2007 július
2007 június
2007 május
2007 április
2007 március
2007 február
2007 január
2006 december
2006 november
2006 október
2006 szeptember
2006 augusztus
2006 július
2006 június
2006 május
2006 április
2006 március
2006 február
2006 január
2005 december
2005 november
2005 október
2005 szeptember
2005 augusztus
2005 július
2005 június
2005 május
2005 április
2005 március
2005 február
2005 január
2004 december
2004 november
2004 október
2004 szeptember
2004 augusztus
2004 július
2004 június
2004 május
2004 április
2004 március
2004 február
2004 január


Könyvtárunk megrendelésre témafigyelést vállal!

A Katona József Könyvtár 1989 óta folyamatosan építi helyismereti sajtócikk-adatbázisát.

Az adatbázis a könyvtár gyűjteményében meglévő napi- és hetilapok, ill. folyóiratok, valamint a Bács-Kiskun megyében megjelenő napilap, a megyei és kecskeméti heti, kétheti és havi lapok helyi tartalmú cikkeinek leírását tartalmazza. A figyelt lapok száma mintegy 450 db, az adatbázis jelenleg 170 000 db tételt tartalmaz.

A cikkleírások katalógusunkban visszakereshetők: a cikk címe, szerzője, megjelenési helye, éve, a cikk témája alapján.

A cikkekről a könyvtárban fénymásolat készíthető.

Copyright © 2005 Katona József Könyvtár, Kecskemét
website information: webmaster@kjmk.hu