2009. ÁPRILIS
A jégborász : [Int.] / Sümegi József ; Tanács István
== Népszabadság. - (2009. ápr. 1.), p. 22.
"A jugoszláv határ mellé szorult Bácsszentgyörgy olyannyira az isten háta mögött volt a múlt század ötvenes éveiben, hogy onnan még a 20 kilométerre lévő Bajára is évente csak egyszer, a Szent Antal-napi búcsúkor jutottak el a gyerekek. Mégsem volt kétséges, hogy a Sümegi fiúnak tovább kell tanulnia, sőt hogy a borászatban kell képeznie magát. Hatalmas volt a távolság Bácsszentgyörgytől a budafoki borászati technikum kollégiumáig, ahová Sümegi József 1955-ben lépett be először, és csak karácsonyra mehetett haza - addigra majd meghalt a honvágytól. A budafoki technikum szakmai szempontból Európa-hírű volt: a két háború között egy Schenk nevű híres svájci borász a saját fiát is Budafokra küldte tanulni... A most 68 éves Sümegi Józsefnek egyetlen alkalmazotti állása volt egész életében: beosztott pincemesterként kezdte a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban, és első számú vezetőként távozott onnan a rendszerváltozás után… állami gazdasági vezetőként kapott hideget-meleget: nevezték zöldbárónak, vörösbárónak - mindenesetre újra kellett kezdenie az életét magánvállalkozóként. Megtehette volna, de nem ment el hegyvidéki borásznak - Baja és Érsekcsanád között, a nulláról újrakezdve, hitelből építette föl a pincészetét, telepítette szőlőit."
Százmillióba kerül majd az új magyar műrepülő.
== Népszabadság. - (2009. ápr. 2.), p. 20.
"Műrepülésre alkalmas, magyar tervezésű és gyártású repülőgépet mutatott be hétfőn a ballószögi Corvus Aircraft Kft. A Racer 540-esről Gecse Tamás ügyvezető csak annyit mondott: százmilliós nagyságrendű összeget fordítottak a fejlesztésre. A tervezéséért Volocsuk András, a másik ügyvezető felelt, s abban részt vett a műegyetem több tanszéke is. A repülő ára mintegy háromszázötvenezer euró (107 millió forint) - évi tíz darab értékesítése meg is triplázhatja a cég értékesítésből származó árbevételét, amely tavaly 470 millió forint volt. A Corvus Aircraft több egyedi megoldást is beépített a repülőbe, amelyet kifejezetten a versenyek során használhatnak: szenzorok figyelik a pilóta által végrehajtott műveleteket és a törzs szilárdságát, ennek köszönhetően a műszakiak hamarabb tudnak következtetni a repülő sérüléseire, mint a pilóta - ezzel pedig megelőzhető egy komolyabb baleset. Hasonló célokat szolgál az a technológia is, amelynek során a törzs egyes részeit gázzal töltik ki és ennek elillanásából lehet következtetni a kompozit műanyag esetleges láthatatlan sérüléseire."
Magyar siker a multik között : A kecskeméti Univer élelmiszer-feldolgozó válság idején is védi a piacát / Dénes Zoltán
== Magyar nemzet. - (2009. ápr. 22.), p. 12.
"Új gyárat épített Kecskeméten a magyar tulajdonban lévő Univer Product Zrt. A társaság vezérigazgatója, Molitórisz Károly arról számolt be lapunknak, hogy a többségében hazai alapanyagokat felhasználó cég a fejlesztésnek köszönhetően várhatóan több mezőgazdasági terményt fog feldolgozni. A céget többször megkeresték a multinacionális cégek és befektetők, ám mint kiderült, nem eladó... A magyar termelők is profitálnak ebből, mivel a társaság lényegében csak hazai terményeket vásárolt. Az Univer évente mintegy harmincezer tonna fűszerpaprikát, paradicsomot, mustármagot, pritaminpaprikát, tormát termeltet. Ebből négyezer tonna a fűszer és pritaminpaprika, 22 ezer tonna paradicsom, kétezer tonna mustármag, a többi fokhagyma, vöröshagyma, uborka és torma. Ezzel mintegy ezer őstermelőnek, termelői értékesítő szervezetnek és kft.-nek biztosít munkát. Ez - ismerte el a vezérigazgató - természetesen az árban is megmutatkozik, de láthatjuk, hogy a magyar vásárlók a minőséget hajlandók megfizetni, hiszen a cég az elmúlt években folyamatosan növelte árbevételét, s megőrizte piacvezető szerepét.
A holdingszerűen működő teljes Univer-csoport forgalma így 2008-ban hárommilliárd forinttal, 28,7 milliárdra emelkedett..."
Jánoshalmi kistérség : 25 projekt nyert : A Dél-Alföld régióban a bácsalmási, kisteleki,
mezőkovácsházi és sarkadi tervekről is döntött a zsűri.
== Világgazdaság. - (2009. ápr. 22. ), p. 15.
"A Dél-Alföldi régió leghátrányosabb helyzetű kistérségei - Bácsalmás, Jánoshalma, Kistelek, Mezőkovácsháza, Sarkad - projektlistájáról a múlt héten döntött a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Az öt kistérség együttesen 13,57 milliárd forint elkülönített forrásra számíthat a "Nem mondunk le senkiről" felzárkóztatási program keretében, és a zsűri az előzetesen jóváhagyott projektjeikre 12 milliárd forint támogatást javasolt. Közülük a jánoshalmai kistérségben legalább 25 projekt előtt nyílt most meg az út a részletes kidolgozás és az esetleges pontosítás, majd a végleges jóváhagyás, azután pedig a megvalósítás felé, amelyekre 1172,16 millió forint a javasolt támogatás… európai uniós támogatással újulhatnak meg óvodák és iskolák Jánoshalmán, Kéleshalmán és Borotán. Sor kerülhet a meglévő oktatási intézmények eszközfejlesztésére és több kerékpárút megépítésére is. Mindezeken túl nagy hangsúllyal szerepel a projektek között a munkahelyteremtés, a munkanélküliek reintegrálása a munkaerőpiacra. A hátrányos helyzetűek foglalkoztatására teremt lehetőséget egy szociális szövetkezet és fűrészüzem kialakítása, valamint az érintettek építőipari képzése és foglalkoztatása Mélykúton, továbbá a felnőttképzés beindítása Jánoshalmán."
Itt a vége, kiszáll az Univer : Kosárlabda férfiak, Kecskemét. - Fotó
== Nemzeti sport. - (2009. ápr. 23.), p. 1, 11.
"Az Univer cégcsoport kiszáll a profi sport támogatásából, mely azt jelenti, ha az alapszakaszban a 9. helyen végzett NB I-es férfi kosárlabdacsapat támogatását nem vállalja el egy másik tőkeerős cég, megszűnik az élvonalbeli együttes Kecskeméten" - jelentette be Molitórisz Károly, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója szerdán Kecskeméten. "Nem a bajnokságban elért eredmény, hanem a gazdasági válság élelmiszeriparba begyűrűző hatása miatt száll ki a profi sport támogatásából a cégcsoport" - mondta Molitórisz Károly, aki egyben a kosárlabda szakosztály elnöke is. "Ha bajnokságot nyertünk volna, akkor sem tehettünk volna mást, mert a válság elhúzódó hatása még évekig el fog tartani" - tette hozzá a vezérigazgató.
Emlékeztetett arra: az amerikai játékosok dollárban kapták a fizetésüket, ezért a forint árfolyamában bekövetkezett változás további milliókkal emelte a szakosztály költségvetését. "Az alsóházi rájátszást befejezzük, mert a magyar játékosok - Horváth, Szabó és Molnár - vállalták, hogy a bajnokság végéig még játszanak, de a külföldiek már el is utaztak" - fűzte hozzá. Zsoldos Andrással közös megegyezéssel szerződést bontott a klub, helyét Forray Gábor veszi át a hátralévő mérkőzéseken."
Ez itt a tét : Alföld jövője / Czigler László
== Népszava. - (2009. ápr. 29.), p. 7.
"A múlt évszázadban ötvenegy száraz és harminckét csapadékdús év volt az Alföldön. Aszálynál aszálykárt, belvíznél belvízkárt fizet a magyar állam, az elpusztult termés után nincs adóbevétele, a magasabb étolaj-, kenyér- és egyéb árak gerjesztik az inflációt. Ha véletlenül minden kedvezően alakul, akkor az alacsony felvásárlási árak miatt állami intervenció szükséges… A Tisza szabályozásától napjainkig több mint 960 000 hektár termőföld - az ország területének több mint egytizede (!) szikesedett el, vált gazdaságos művelésre alkalmatlanná, megfosztva e térségek lakóit a munkalehetőségektől... Mit javasol a vízügyi apparátus? Az Új Vásárhelyi Tervre, a Tisza mellé épített vésztározókra 450 milliárdot szánnak... Nemcsak az "öntözővíz" minőségével, hanem a mennyiségével is probléma van. Az Alföld átlagos csapadékhiánya évi 200-250 mm. Pótlására a teljes árvízi vízmennyiségre (5-6 köbkm) szükségünk van, a tározókban ennek csak töredéke férne le... Ha a Tisza és az Alföld ökológiai rekonstrukciójának keretén belül, vidékfejlesztéssel egybekötve, az Uniós forrásokat felhasználva, a jelenkor igényeihez és feltételrendszeréhez igazodva helyreállítanánk a fokgazdálkodást, akkor a legnagyobb árhullám is csak a gátak alját nyaldosná, az aszály ellen is jobban védve lennénk, a belvíz nem állna a földeken... Ezt 5-8 éven belül meg lehet és meg kell valósítanunk, hisz az évenként elszenvedett kárunk és többletkiadásunk legalább ugyanakkora, mint az éves ráfordítási szükséglet."
ARCHÍVUM
Könyvtárunk megrendelésre témafigyelést vállal!
A Katona József Könyvtár 1989 óta folyamatosan építi helyismereti sajtócikk-adatbázisát.
Az adatbázis a könyvtár gyűjteményében meglévő napi- és hetilapok, ill. folyóiratok, valamint a Bács-Kiskun megyében megjelenő napilap, a megyei és kecskeméti heti, kétheti és havi lapok helyi tartalmú cikkeinek leírását tartalmazza.
A figyelt lapok száma mintegy 450 db, az adatbázis jelenleg 170 000 db tételt tartalmaz.
A cikkleírások katalógusunkban visszakereshetők: a cikk címe, szerzője, megjelenési helye, éve, a cikk témája alapján.
A cikkekről a könyvtárban fénymásolat készíthető.