Sajtószemle - a megyénkről írták


Kiállítások
Évfordulónaptár
Időszaki kiadványok
Kitüntetések
Sajtószemle
Emlékhelyek
Digitális könyvtár
Bánk bán bemutatók
Művészeti események
 
A könyvtár honlapja
Ajánló az országos sajtóban Bács-Kiskun megyéről megjelent cikkekből

2009. MÁJUS

A biztos pont / László Márta
== Önkormányzat. - (2009. máj.), p. 23.
"Már több mint 140 új postapartner dolgozik szerte az országban. A Magyar Posta vállalkozásba adási programja egyre sikeresebb. 2007-ben hirdette meg a társaság első kispostáit. A kezdeti óvatos lépések után egyre erőteljesebben érződik az érdeklődés, a vállalkozói kedv. Ma már olyan jelentkező is van, aki egyszerre 5, 15 vagy még több postát is szívesen üzemeltetne, mert lát benne fantáziát, több lábon állást, biztos fizetőképes partnert. A Magyar Posta felismerte, hogy a hálózati rendszer, amivel dolgozik már nem felel meg a XXI. századi elvárásoknak, és egy új, gazdaságos rendszert tervezett úgy, hogy a falvak lakói semmiben sem érezzenek hiányt. Minden helyen a legjobbnak látszó partnert választotta, számára is fontos, hogy a lehető legmegfelelőbb emberekkel lássák el a szolgáltatást. Harta nagyközség is érintett a Postapartner Programban."

Aranyárú csipkék / Borzák Tibor
== Szabad föld. - (2009. máj. 15.), p. 9.
"Köszöni szépen, a halasi csipke jól van. Nem érzi a gazdasági és pénzügyi világválság hatását, sőt, nincs szüksége arra sem, hogy hungarikumként népszerűsítsék. Így summázható a kiskunhalasi Csipkemúzeum igazgatója, Kiliti Zsuzsanna véleménye. Több mint százéves múltra tekint vissza a magyar varrott csipke, melynek első darabjait 1902 karácsonyán mutatta be egy rajztanár, Dékáni Árpád a fővárosi iparművészeti kiállításon. Azóta világhírű lett a különleges technikájú kézimunka, amelynek legszebb példányait aranyáron mérik, és mindmáig megélhetést ad a helyi asszonyoknak. A Csipkeházban jelenleg tizenegy szorgos kezű hölgy varrja leheletvékony cérnából a motívumokat. Mint megtudtuk: a kisebb formátumú műremekek a legkeresettebbek, nincs olyan nap, hogy ne találna gazdára belőlük néhány. Az áruk ötezer forinttól több millióig terjed. Aki ajándéknak szánja a halasi csipkét, az medálba illeszthető pár centis darabot vásárol, az igazi gyűjtők azonban nem sajnálják érte a harminc-negyvenezer forintot sem. A milliós megrendelések pedig leginkább külföldről érkeznek… A múzeumot az önkormányzati tulajdonú Halasi Csipke Közalapítvány tartja fenn..."

Schindler borlistája / Temesi László
== Szabad föld. - (2009. máj. 15.), p. 33.
"Merész gondolat, de hamarosan a hegyvidéki borok konkurenciája lehet az alföldi bor. Pedig évtizedekkel ezelőtt sokan becsmérelték a Kunság levét, mert nem volt ritka a borhamisítás. Olyan beruházásba kezdtek Kecelen és környékén, amely példátlan a hazai borászat válságtól sem mentes világában: felépítették az Öreghegy Bor Kft. korszerű borüzemét. Az igazgatója Schindler János szőlőbirtokos, aki nagyot mert álmodni, és azt meg is valósította. Mielőtt összefogta volna a környék legjobb szőlősgazdáit és borászait, nyakába vette a kontinens egy-egy országát, ellátogatott a legjobb bortermelőkhöz, tanulmányozta az ottani szövetkezetek és magángazdálkodók tevékenységét, és a leszűrt tapasztalatok birtokában vágott csak neki a hatalmas vállalkozásnak. Az új feldolgozó csaknem másfél milliárd forintba került, aminek negyven százalékát uniós program finanszírozta, ugyanennyi pénz származik banki kölcsönből, a fennmaradó részt pedig a gazdák adták össze – mondta Schindler János. – A száztizennégy gazdát tömörítő vállalkozás Sükösdtől Bócsáig 550 hektáron gazdálkodik, kilenc település határában..."

Pálmafa a homokföldön : [Int.] / Tanács István
== Népszabadság. - (2009. máj. 25.), p. 22.
"Kereslet mutatkozik mostanában a fehér paréra, a tejoltó galajra meg a kék virágú vadlenre is, ami nem tévesztendő össze a vászongatyának való lennel. A mélykúti Báics Ernő mindig azt szaporítja, amit keresnek, vagy úgy gondolja, hogy keresni fogják. Alkalmazottaival "flóraazonos anyagot" szaporítanak, ami azt jelenti, hogy pont olyan a termesztett vadvirágmag, mintha az árok partján gyűjtötték volna. Nem szelektálnak, még a mutáns példányokat sem szedik ki. Amikor elkezdett vadvirágokat termeszteni, a helybeli kisgazdák följelentették a községházán: el kéne venni tőle a földet, mert virágzik rajta a gaz! Tavalyelőtt már 124-féle növényt termesztett 107 parcellán, összesen mintegy 150 hektáron. Amikor igényelni kellett a földalapú támogatást, egy hétig gyártották a számítógépen a papírokat, mire az összes parcella sorra került. Báics Ernőnek a mélykúti határ minden részén van már földje - az a jó, mondja, ha minél távolabb kerülnek egymástól a virágok - akkor a rokon fajok sem virágoznak össze..."


ARCHÍVUM

2009 április
2009 március
2009 február
2009 január
2008 december
2008 november
2008 október
2008 szeptember
2008 augusztus
2008 július
2008 június
2008 május
2008 április
2008 március
2008 február
2008 január
2007 december
2007 november
2007 október
2007 szeptember
2007 augusztus
2007 július
2007 június
2007 május
2007 április
2007 március
2007 február
2007 január
2006 december
2006 november
2006 október
2006 szeptember
2006 augusztus
2006 július
2006 június
2006 május
2006 április
2006 március
2006 február
2006 január
2005 december
2005 november
2005 október
2005 szeptember
2005 augusztus
2005 július
2005 június
2005 május
2005 április
2005 március
2005 február
2005 január
2004 december
2004 november
2004 október
2004 szeptember
2004 augusztus
2004 július
2004 június
2004 május
2004 április
2004 március
2004 február
2004 január


Könyvtárunk megrendelésre témafigyelést vállal!

A Katona József Könyvtár 1989 óta folyamatosan építi helyismereti sajtócikk-adatbázisát.

Az adatbázis a könyvtár gyűjteményében meglévő napi- és hetilapok, ill. folyóiratok, valamint a Bács-Kiskun megyében megjelenő napilap, a megyei és kecskeméti heti, kétheti és havi lapok helyi tartalmú cikkeinek leírását tartalmazza. A figyelt lapok száma mintegy 450 db, az adatbázis jelenleg 170 000 db tételt tartalmaz.

A cikkleírások katalógusunkban visszakereshetők: a cikk címe, szerzője, megjelenési helye, éve, a cikk témája alapján.

A cikkekről a könyvtárban fénymásolat készíthető.

Copyright © 2005 Katona József Könyvtár, Kecskemét
website information: webmaster@kjmk.hu