|
|
|
|
|
|
| Ajánló az országos sajtóban Bács-Kiskun megyéről megjelent cikkekből |
2009. SZEPTEMBER
Oázis a kiskunsági sivatagban : Három nemzedéket szolgál a majsai Jonathermal fürdő / Tanács István. - Fotó
== Népszabadság. - (2009. szept. 7. ), Utazás mell., p. 3.
"A kiskunmajsai Jonathermál gyógy- és élményfürdő 20 hektáros füves-fás területen fekszik, ezért a legforróbb nyári hétvégéken sem zavarják egymást a vendégek. Az árak barátságosak, a fürdő mellett kemping, motel és egyedülálló, mintegy 500 házból álló üdülőfalu kínál szállást.
A kiskunmajsai fürdő évelő rendezvényei közül a legfontosabb a Húsvéti Kempingtalálkozó, a Fürdőmajális, július-augusztus fordulóján a Sör-Fürdő Fesztivál és a már említett Szüreti Fesztivál. Szilveszterkor bálozni lehet, pünkösdkor pünkösdi királyt választani. Idén ünnepelték meg a fürdő átadásának 25. évfordulóját. Szikora Gyula, a fürdőt üzemeltető Jonathermál Zrt. elnök-vezérigazgatója az évfordulós ünnepségen is megemlékezett róla: a kiskunmajsai gyógyfürdőt az egykori Jonatán Termelőszövetkezet létesítette, miután a korábbi kutatófúrások olaj és földgáz helyett "csak" termálvizet találtak. A jövőbe látó elnököt, dr. Vedres Ferencet sokan kinevették eleinte: hogyan képzeli, hogy majd vendégek jönnek fürdeni a kiskunsági forró homoksivatagba? Azóta körülbelül 500 házból álló üdülőfalu épült a fürdő szomszédságában. A tulajdonosok egy része külföldi - többek között svájciak, németek, osztrákok telepedtek le tartósan, de kiadó ház vagy szoba is szinte mindig található a faluban. Az 1995-ben elhunyt alapítónak ma mellszobra áll az élményfürdő közelében - a mai vezetők minden lehetséges alkalommal megkoszorúzzák. A fürdő melletti motel épületében 120 személyes konferenciaterem üzemel. Szállodájuk még nincs, de már nagyon tervezik. A kempingben egyszerűbb és összkomfortos faházakban lehet megszállni - a szállóvendégek kedvezményes fürdőbelépőt kapnak. Közvetlenül a ház mellett biztonságosan lehet parkolni."
Kunok a nagyvilágban : Kazahsztánból és Vajdaságból is jöttek vendégek a találkozóra / Babicz Beáta
== Magyar nemzet. - (2009. szept. 25.), p. 16 .
"A hét végén tartják Karcagon a kunok első világtalálkozójának zárórendezvényét. Az Alföld településein hetek óta tartó eseménysorozat egyik szervezője, Ficsor József, Kiskunfélegyháza polgármestere, a Kun Összefogás Konzorcium elnöke lapunknak elmondta, hogy az idén ünneplik a kunok és jászok betelepítésének 770. évfordulóját. Ez jó alkalom a világtalálkozó megtartására. Hozzátette: már évekkel ezelőtt felvetődött a gondolat a Kis- és Nagykunság hivatalos és civil szervezeteiben, hogy nagyszabású rendezvénysorozat keretében ismerjék meg egymást, idézzék fel közös történelmüket. 2008 februárjában harminckét kiskun, kilenc nagykun önkormányzat, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye önkormányzata, valamint a kunság múzeumai egyhangúlag megszavazták a világtalálkozó tervét. Később az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark is bekapcsolódott a programokba, s helyet adott egy három méter magas, tizennégy méter átmérőjű kunhalomnak, melyhez az összes részt vevő önkormányzat küldött egy-egy teherautónyi földet. A tetejére két kun férfit és nőt ábrázoló szoborcsoportot állítottak. A hazai városokon és falvakon kívül négy vajdasági kun település – Pacsér, Bácskossuthfalva, Bácsfeketehegy és Piros - is csatlakozott a rendezvényekhez. Kazahsztánból is érkeztek vendégek, köztük a köztársaság elnöke.
Tegnap és ma tudományos konferencián számoltak be a szakemberek a jász-kun kutatások eredményeiről. A vasárnapig tartó zárórendezvényen a különböző kulturális, néprajzi programokon, gasztronómiai bemutatókon kívül komondorkiállításra, ökumenikus istentiszteletre is várják a szervezők az érdeklődőket."
Törkölyüzem-fejlesztés uniós pénzből állami támogatással : Többletforgalmat hozott az uniós csatlakozás / Zubreczki Dávid
== Napi gazdaság. - (2009. szept. 28.), p. 18.
"Az Arany Kapu Borászati Melléktermék Feldolgozó Zrt. Magyarország egyetlen szőlőtörköly- és borseprő-feldolgozó nagyüzeme. A negyvenéves vállalat a Magyar Fejlesztési Bank segítségének köszönhetően tudott felkészülni az uniós csatlakozással járó többletfeladatokra... Centralizáltan gazdaságosan megoldható az a környezetvédelmi és borminőség-védelmi feladat - a borászati melléktermékek megsemmisítése -, ami az egyes borászatoknak komoly többletköltséget okozna. A fejlesztéssel olyan környezetkímélő technológia jött létre, amelyhez a hitelen kívül végül tudtunk európai forrásból támogatást is szerezni. A borkősav és az alkohol kinyeréséhez ugyanis nagy mennyiségű gőzre van szükség, mi pedig ennek az előállításához nem fosszilis energiahordozókat használunk fel. A törköly nagy része mint biomassza hasznosítható : kipréselve és elégetve elegendő energiát termel, így nem függünk mondjuk a földgáz árától. Ehhez a projekthez sikerült megnyernünk az uniótól egy KIOP- és egy SAPARD-támogatást... Olyan technikát sikerült üzembe helyeznünk, amely színvonalban felveszi a versenyt francia vagy olasz társaival - sőt esetenként jobb is annál. A működőképességet igazolja, hogy bár a válságot mi is megéreztük, egyetlen munkatársunktól sem kellett megválnunk ebben a nehéz időszakban."
Újra Felső-Bácska fővárosa lesz Baja.
== Magyar hírlap. - (2009. szept. 30.), Felső-Bácska mell. p. 10.
"Révfy Zoltán polgármester szerint az elmúlt évtizedek példa nélküli beruházási sorozata újrapozícionálja a várost. A település vonzóbb lesz a befektetési és munkahely-teremtési piacon, korszerűsödik a közfeladatokat ellátó intézményrendszer és a megyei szintű közigazgatási rendszer. Fejlődik az oktatás, az egészségügy, javulnak a szociális és kulturális szolgáltatások. A polgármester szerint a feszített munkatempó meghozta gyümölcsét, kétmilliárd forintnyi önerőből Baján hat-hét milliárd értékű beruházás valósul meg... .Megszépül a belváros és a környező műemléki épületek, új köz- és kulturális terek létesülnek, erősödik Baja turisztikai vonzereje a vízi turizmusban is. Az ipari park 25 hektárral bővül, kiépül a teljes közmű. A Norvég-alapból nyert 590 millió forintból a főtér egyik legszebb műemléki épületét művelődési palotává alakítják át. Végre méltó helyet kapnak a színházi és a kulturális rendezvények. Több, mint négyszáz millió forintból megújul a két telephelyen működő általános iskola. Újjáépül az óvoda és hatvan fővel több gyermeket tudnak majd fogadni... A jövő év elején indul el a "Baja Vízi Kapuja" projekt. Személyhajók fogadására is alkalmas dunai fogadóépület épül a Nagy-Pandúr-sziget sarkában, ugyanott a vadkempingezőknek készül korszerű fogadó létesítmény. A strand mellett kagylót formázó modern vízi turisztikai szolgáltató épület lesz, s vízi eszközöket is lehet majd kölcsönözni. A létesítmények között kajakozni, kenuzni és vízibiciklizni lehet. Az önkormányzat tervei között wellness szálloda és konferencia központ építése is szerepel."
ARCHÍVUM
Könyvtárunk megrendelésre témafigyelést vállal!
A Katona József Könyvtár 1989 óta folyamatosan építi helyismereti sajtócikk-adatbázisát.
Az adatbázis a könyvtár gyűjteményében meglévő napi- és hetilapok, ill. folyóiratok, valamint a Bács-Kiskun megyében megjelenő napilap, a megyei és kecskeméti heti, kétheti és havi lapok helyi tartalmú cikkeinek leírását tartalmazza.
A figyelt lapok száma mintegy 450 db, az adatbázis jelenleg 170 000 db tételt tartalmaz.
A cikkleírások katalógusunkban visszakereshetők: a cikk címe, szerzője, megjelenési helye, éve, a cikk témája alapján.
A cikkekről a könyvtárban fénymásolat készíthető.
|
|
|
|
|
|
|