|
Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlésének
5/2006. (I. 23.) KR. számú rendelete
a városi kitüntetések, elismerő címek, a díszoklevél
alapításáról és adományozásáról*
Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése (továbbiakban: Közgyűlés) - a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1.§ (6) bekezdésének a.) pontjában foglalt felhatalmazás alapján - e rendelettel kitüntetéseket és elismerő címeket, valamint díszoklevelet alapít, és adományozásuk szabályairól a következő rendeletet alkotja:
Kitüntetések, elismerő címek és díszoklevél alapítása
1.§
A Közgyűlés - a város fejlődésében, érdekeinek előmozdításában, értékeinek megőrzésében, átörökítésében és gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenység elismerésére - az alább felsorolt kitüntetéseket, elismerő címeket, díszoklevelet alapítja:
A kitüntetések és elismerő címek adományozásának általános szabályai
2.§
- A díjak és elismerő címek adományozhatók:
- életmű, illetve alkotó munkásság elismeréseként,
- közös alkotás, együttesen elért eredmény esetén - e jogszabályban foglaltak szerint - megosztva is.
- A díjak és elismerő címek posztumusz is adományozhatók.
- Az adományozásra, vagy a díjak, elismerő címek átadására - kivételesen - kiemelkedő szakmai, tudományos, művészeti és sporteseményhez kötötten is sor kerülhet.
- Az (1) bekezdés c) pontjában szabályozott adományozás esetén a díjat az elhunyt házastársa, vagy más hozzátartozója veheti át.
I.
Kitüntetések adományozása
3. §
A díj - a Közgyűlés állandó bizottságainak véleményezését követően - évente egy személy, vagy munkacsoport részére, a város fejlesztése, Kecskemét javainak gyarapítása, műemlékeinek védelme, vonzó arculatának megőrzése és alakítása, valamint a város polgárosodása, általános jólétének növelése érdekében végzett maradandó értékű tevékenységéért adományozható.
E tárgyban az előterjesztő Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármestere.
4. §
A díj évente egy személy, vagy munkacsoport részére - a zeneművészet kivételével - a művészeti ágakban folytatott kiemelkedő alkotó, tudományos, előadóművészi és művészetpártolói tevékenységért, vagy teljesítményért adományozható.
E tárgyban az előterjesztést a Kulturális Bizottság készíti.
5. §
A díj évente egy személy, vagy munkacsoport részére adományozható
- olyan kecskeméti illetőségű, vagy a városhoz kötődő zeneművész, karnagy, zeneszerző, zenetörténész, népzenekutató, valamint zenepedagógus elismeréseként adományozható, aki huzamos ideig magas színvonalú művészi előadással, zeneművel, zenetudományi munkával, illetőleg eredményes zeneoktatói tevékenységgel járult hozzá a város zenekultúrájának fejlődéséhez, hírnevének gyarapításához, továbbá
- Kodály Zoltán életművével összefüggő, kiemelkedő művészi, tudományos és pedagógiai tevékenység elismeréseként.
E tárgyban az előterjesztést a Kulturális Bizottság készíti.
6. §
A díj évente három személy, vagy munkacsoport részére adományozható a szociális ellátás, gondozás, rehabilitáció, valamint a gyermek-, ifjúság- és családvédelem érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységért.
E tárgyban az előterjesztést a Szociális, Családvédelmi, Foglalkoztatási és Ifjúságpolitikai Bizottság készíti.
7. §
A díj hat olyan személynek, vagy munkacsoportnak adományozható, akik munkájukkal hozzájárultak Kecskemét város polgárai
- egészségügyi ellátásának fejlesztéséhez és e tevékenységük során kimagasló teljesítményt, vagy eredményt értek el,
- a lakosság egészségének megóvására, javítására és helyreállítására irányuló tevékenységük során, illetve a város polgárai gyógyítása, gyógyító-megelőző ellátása terén kimagasló teljesítményt, vagy eredményt értek el.
E tárgyban az előterjesztést az Egészségügyi Bizottság készíti.
8. §
A díj évente hat személy, vagy munkacsoport részére adományozható
- a huzamos időn át kiemelkedő óvodapedagógiai, alap- és középfokú oktatási-nevelési,
- gyógypedagógiai munkát végző pedagógusok, valamint
- a pedagógiai újítások kidolgozása, vagy alkalmazása, a pedagógiai gyakorlat kisegítése, a magyar neveléstudomány eredményeinek felhasználása, nemzetközi pedagógiai tapasztalatok adaptációja terén kiemelkedő tevékenységet folytató pedagógusok és szakemberek elismerésére.
E tárgyban az előterjesztést az Oktatási és Egyházügyi Bizottság készíti.
9. §
A díj évente egy személy, vagy munkacsoport részére adományozható a városban folytatott felsőfokú oktatási, tudományos, kutatási tevékenységek körében, ezek fejlesztésében, az oktatás és kutatás integrálásában, az együttműködési kapcsolatok elmélyítésében és bővítésében végzett kiemelkedő munkásságért.
E tárgyban az előterjesztést az Oktatási és Egyházügyi Bizottság készíti.
10.§
A díj évente kettő személy, vagy munkacsoport részére adományozható
- az önkormányzat közművelődési, közgyűjteményi, művészeti intézményei azon munkatársai elismerésére, akik kiemelkedő eredményt értek el a művészeti közízlés fejlesztésében,
- a kultúra és közművelődés érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végző polgárok elismerésére,
- az egyes népművészeti ágakban kiemelkedő teljesítményt elért alkotó- és előadóművészek elismerésére,
- azok elismerésére, akik tevékenységükkel példamutatóan hozzájárultak az értékálló helyi közösségi hagyományok és értékek megőrzéséhez, ápolásához, nemzedékek közötti átörökítéséhez,
- kiemelkedő újságírói tevékenység elismerésére.
E tárgyban az előterjesztést a Kulturális és Turisztikai Bizottság készíti.
11. §
A díj évente két személy, vagy munkacsoport részére adományozható
- a testnevelés és sport népszerűsítésében, a diáksportnak, illetve az ifjúság testedzésének, valamint a szabadidősportnak a szervezésében huzamos időn át kifejtett eredményes tevékenységéért,
- a verseny- és élsportban kiemelkedő sportteljesítményt, illetve országos vagy nemzetközi eredményt elért kecskeméti sportolók és a felkészítésükben közreműködő sportszakemberek elismeréseként,
- a testnevelési és sportélet fejlesztése érdekében a városi sportéletben nyújtott kiemelkedő teljesítményért, illetve hosszú időn át kifejtett eredményes munkásság elismeréseként,
- a városi sportlétesítmények fenntartásában és fejlesztésében kimagasló szakmai és sportmecénási tevékenység elismeréseként.
E tárgyban az előterjesztést az Ifjúsági és Sportbizottság készíti.
12.§
A díj évente egy magánszemély és egy jogi személyiséggel rendelkező szervezet vagy csoport részére adományozható a város környezetvédelmében, táj- és természetvédelmében, természeti környezete értékmegőrzésében, alakításában és fejlesztésében végzett kiemelkedő munka elismeréseként.
E tárgyban az előterjesztést a Környezetgazdálkodási Bizottság készíti.
13.§
A díj évente két személy vagy munkacsoport részére adományozható
- szőlő- és gyümölcsnemesítői, valamint honosítói tevékenység körében kiemelkedő gyakorlati és elméleti munkát végzők elismerésére,
- a mezőgazdaság jelentős fejlődését szolgáló tudományos, kutatási és műszaki fejlesztési tevékenységek elismerésére,
- a mezőgazdaság és élelmiszeripar területein alkalmazott - példaértékű - új eljárásokat, korszerű módszereket megvalósító termelőknek, illetőleg az elterjesztésben sikereket elérő személyek elismerésére.
E tárgyban az előterjesztést a Környezetgazdálkodási Bizottság készíti.
14.§
A díj kétévente, egy személy részére adományozható a városban tevékenykedő írók, közírók, újságírók, médiaszakemberek, nyomdászok, kiadók városért végzett kiemelkedő munkájának elismerésére.
E tárgyban az előterjesztést a Kulturális és Turisztikai Bizottság készíti.
15.§
|
Év Kecskeméti Mestere Díj
|
A díj évente egy személy (kisiparos, egyéni vállalkozó, kézműves, népi iparművész, stb.) részére adományozható, aki huzamosabb időn át kiemelkedő munkát végzett
- a város fejlesztésében, építésében, szépítésében, a lakossági szolgáltatásokban való jelentős közreműködés elismeréseként,
- a saját munkájával, termékével, szolgáltatásával a városunknak szerzett hírnév elismeréseként.
E tárgyban az előterjesztést a Környezetgazdálkodási Bizottság készíti.
15/A.§
|
Kecskemét Ifjúságáért Díj
|
A díj évente egy személy vagy munkacsoport részére adományozható, aki a veszélyeztetett és hátrányos helyzetű gyermekek segítésében, valamint a gyermekek testi és lelki egészségének kiemelt elősegítésében közreműködött.
E tárgyban az előterjesztést a Szociális- és Egészségügyi, valamint az Ifjúsági és Sportbizottság készíti.
A kitüntetéssel járó okmány és anyagi elismerés
16. §
- A kitüntetés az adományozást igazoló okmányból (emléklap) és a magyar állampolgárságú kitüntetettek esetében - a 2.§ (1) bekezdés c) pontjában szabályozottak kivételével - 250.000,- Ft összegű pénzjutalomból áll, amely az általános szabályok szerint adóköteles.
- Az adományozással összefüggő kiadások fedezetét a Polgármesteri Hivatal költségvetésében kell biztosítani.
17. §
Javaslattétel, a díjak átadása, nyilvántartása
- A kitüntetési javaslatot előkészítő bizottság, illetve polgármester a javaslattétel lehetőségéről - a díjátadás időpontja előtt legalább 60 nappal - tájékoztatja a javaslattételre jogosultakat.
- A kitüntetendő személyre, csoportra javaslatot tehetnek a Közgyűlés tagjai, bizottságai, valamint a díjjal elismerhető tevékenység körében működő kecskeméti intézmények vezetői, közalkalmazotti munkáltatók, szakmai és tudományos szervezetek, kamarák, egyéb társadalmi szervezetek (bejegyzett egyesületek, alapítványok, stb.).
- A javaslatot - a kiemelkedő eseményhez kapcsolódó adományozás kivételével - a díj átadás időpontja előtt legalább 40 nappal meg kell küldeni az előterjesztést készítő közgyűlési bizottság elnökének, illetve - a Kada Elek Díj esetében - a polgármesternek.
- A javaslatnak tartalmaznia kell a javasolt személy személyi adatait (név, születési idő, lakcím, munkahely, beosztás), valamint a javaslat részletes indokolását.
- A javaslatokat a polgármesternek, illetve a bizottságnak - a díj átadásának időpontja előtt legalább 30 nappal - Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése elé kell terjesztenie. A díj adományozásáról a Közgyűlés dönt az előterjesztés, illetve a képviselők esetleges módosító, vagy indokolt kiegészítő javaslata alapján.
18. §
- A kitüntetéseket - ünnepélyes keretek között - a polgármester, vagy távolléte esetén az általa megbízott alpolgármester adja át.
- Valamennyi díjat ünnepélyes keretek között a Közgyűlésen kell átadni.
- A díjak átadására a Város Napja alkalmából (október 2.), a Pedagógus Naphoz legközelebb eső Közgyűlésen, illetve a Hírös Hét Fesztivál rendezvénysorozat keretében kerül sor:
- Város napja alkalmából:
- Kada Elek Díj
- Katona József Díj
- Kodály Zoltán Díj
- Tóth László Díj
- Pedagógus Nap alkalmából:
- Kecskemét Városért Oktatási Díj
- Kecskemét Közművelődéséért Díj
- Kecskemét Felsőoktatásáért és Tudományos Életéért Díj
- Kecskemét Sportjáért Díj
- Kecskemét Ifjúságáért Díj
- Hírös Hét Fesztivál keretében:
- Kecskemét Város Környezetvédelméért Díj
- Kecskemét Szociális Ügyéért Díj
- Kecskemét Városért Egészségügyi Díj
- Mathiász János Díj
- Év Kecskeméti Mestere Díj
- A díjak adományozásával és az adományozás nyilvántartásával kapcsolatos feladatok ellátásáról a jegyző gondoskodik.
- A díjak adományozását és a kitüntetettek érdemeit a díj átadasákor szóban, majd a helyi sajtóban is közzé kell tenni.
II.
Elismerő címek
A.) Kitüntető címek és a "Város Kulcsa" kitüntetés adományozása
19. §
Kecskemét Város Díszpolgára
A Közgyűlés "Kecskemét Város Díszpolgára" (a továbbiakban: díszpolgár) kitüntető cím adományozásával ismerheti el azon kiváló személyiségek érdemeit:
- akik Kecskemét város szellemi, anyagi gyarapodásáért példaértékűen dolgoztak; a közélet, a gazdaság, a tudományok, a kultúra és a művészetek, a gyógyítás, az oktatás-nevelés területén maradandó alkotó munkájukkal elősegítették a város fejlődését, polgárainak boldogulását,
- aki Kecskemét városban született, vagy itt élő és alkotó, kiemelkedő humánumú, közmegbecsülést szerzett polgároknak is, akik kimagasló eredményességű munkásságukkal hozzájárultak Kecskemét fejlődéséhez,
- továbbá, akik a város nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése és egyéb külkapcsolatainak gazdagítása terén kifejtett kiemelkedő tevékenységükkel járultak hozzá városunk hírnevének, tekintélyének növeléséhez.
20. §
Kecskemét Város Tiszteletbeli Polgára
A Közgyűlés "Kecskemét Város Tiszteletbeli Polgára" (a továbbiakban: tiszteletbeli polgár) kitüntető címet adományozhat olyan nem kecskeméti lakóhelyű személyiségeknek, akik jelentős mértékben hozzájárultak Kecskemét város jó hírének terjesztéséhez, rangjának, vonzerejének emeléséhez, a város érdekeinek előmozdításához.
21. §
Város Kulcsa
A Közgyűlés a "Város Kulcsa" kitüntetés adományozásával ismerheti el azon kiváló, korábban Kecskeméten élő, vagy a városhoz más módon szorosan kötődő - magyar, vagy külföldi állampolgárságú - személyiségek érdemeit, akik jelentős mértékben hozzájárultak Kecskemét város jó hírének terjesztéséhez, rangjának, vonzerejének emeléséhez, a város érdekeinek előmozdításához, továbbá akik a város nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése terén értek el kimagasló eredményeket.
- Erdogan Erken, rodostói vállakozó
21/A. §
Pro Urbe (városért)
A Közgyűlés a Pro Urbe kitüntető cím adományozásával ismeri el azon magyar vagy külföldi állampolgárságú személyiségek érdemeit:
- akik munkásságukkal a város gazdasági, társadalmi, tudományos vagy művészeti életében kiemelkedő érdemeket szereztek, vagy maradandó értékű tevékenységet végeztek.
- akik jelentős szerepet játszottak a város értékeinek hazai és külföldi megismertetésében, valamint Kecskemét hazai és nemzetközi kapcsolatainak gazdagításában, ápolásában elévülhetetlen érdemeket szereztek.
22. §
- A díszpolgári kitüntető címmel egy magyar és egy külföldi állampolgárságú személy, a Pro Urbe (városért) kitüntető címmel egy magyar vagy külföldi állampolgárságú személy, a tiszteletbeli polgár kitüntető címmel évente egy nem kecskeméti lakóhelyű személy tüntethető ki, a Város Kulcsa kitüntetés egy magyar vagy külföldi állampolgárságú személy részére adományozható, amennyiben megfelel e rendelet 19.§-21/A.§-ában foglaltaknak.
- A kitüntető címek és Város Kulcsa kitüntetés évente, egymást váltva kerülnek átadásra a következő sorrendben: 2006. évben a Város Kulcsa kitüntetés, 2007. évben a Kecskemét Város Díszpolgára kitüntető cím, azt követően a Pro Urbe (városért), majd Kecskemét Város Tiszteletbeli Polgára, és a Város Kulcsa kitüntetés.
23. §
A kitüntető címmel és a Város Kulcsa kitüntetéssel járó okmányok és anyagi elismerés
- A díszpolgári címmel, a Pro Urbe (városért) és a tiszteletbeli polgár címmel kitüntetett személy - a kitüntetés alkalmával - kézhez kapja a kitüntető cím adományozását igazoló okmányt. A díszpolgár részére az adományozó - a közmegbecsülés jeleként - Kecskemét város címerével díszített arany pecsétgyűrűt ad át.
- A Város Kulcsa kitüntetésben részesült személy - az adományozást igazoló okmánnyal együtt - átveszi Kecskemét város - művészi kivitelezésű - jelképes "város kulcsát". A város kulcsa 20 cm hosszú, bronzból készült, a város címerének ünnepi változatát tartalmazó művészi alkotás, sötétkék bársony dobozban.
24. §
- A város díszpolgára és tiszteletbeli polgára jogosult a címet viselnni, azt neve mellett feltüntetni.
- A város díszpolgára - a Közgyűlés meghívása alapján - a Közgyűlést képviselő delegációkban is részt vehet.
- A díszpolgárt halála esetén díszsírhely illeti meg.
Az elhunyt díszpolgárt Kecskemét Megyei Jogú Város saját halottjának tekintheti.
Javaslattétel, a díjak átadása, nyilvántartása, egyéb rendelkezések
25. §
- A javaslattétel lehetőségéről a kitüntető címek és a Város Kulcsa kitüntetés átadásának időpontja előtt legalább 60 nappal tájékoztatni kell a javaslattevőket.
- A kitüntető címek, valamint a Város Kulcsa kitüntetés adományozására az átadás időpontja előtt legalább 40 nappal a polgármesternél javaslatot tehetnek:
- a képviselők és a Közgyűlés állandó bizottságai,
- a városban működő társadalmi, gazdasági szervezetek, intézmények, egyesületek, szakmai szövetségek, kamarák, érdekképviseleti szervek, egyházak.
- A javaslatnak tartalmaznia kell a javasolt személy nevét, születési idejét, lakcímét, valamint a javaslat részletes indoklását.
- A polgármester előterjesztésére, a Közgyűlés dönt a kitüntető címek és a Város Kulcsa kitüntetés adományozásáról.
26. §
- A polgármester a díszpolgári címmel kitüntetett személynek a Város Napja (október 2.) alkalmából ünnepi közgyűlésen adja át az adományozásról szóló okmányt, valamint a Kecskemét város címerével díszített arany pecsétgyűrűt.
- A polgármester a Pro Urbe (városért) és a tiszteletbeli polgár címmel kitüntetett személyeknek a kitüntetés rangjához méltó keretek között adja át az adományozásról szóló okmányt a Város Napja (október 2.) alkalmából.
- A polgármester a Város Kulcsa kitüntetésben részesített személynek Hírös Hét Fesztivál nyitóünnepségén adja át az adományozásról szóló okmányt és a "Város Kulcsát".
27. §
- A díszpolgári, a Pro Urbe (városért) és a tiszteletbeli polgár cím, valamint a Város Kulcsa kitüntetés adományozását díszes kivitelű emlékkönyvben kell nyilvántartani. Az emlékkönyvbe bevezetett adományozást kézjegyével látja el a polgármester, az adományozott és a jegyző.
- A város díszpolgárainak nevét a Városháza látogatott részén elhelyezett - a kitüntető cím rangjához méltó - emléktáblán meg kell örökíteni. A név mellett fel kell tüntetni a díszpolgárrá fogadás évszámát is.
- A kitüntető címek és a Város Kulcsa kitüntetés adományozását és azok indoklását a helyben szokásos módon közzé kell tenni.
28. §
A Kecskemét Város Díszpolgára, a Pro Urbe (városért), a Kecskemét Város Tiszteletbeli Polgára és a Város Kulcsa kitüntetés egy személynek életében és halála után csak egy alkalommal adható.
29.§
- A díszpolgári, a Pro Urbe (városért), a tiszteletbeli polgár címet, valamint a Város Kulcsa kitüntetést a Közgyűlés állandó bizottsága, vagy tisztségviselője kezdeményezésére a képviselő-testület megvonhatja attól, aki arra méltatlanná vált.
- A Közgyűlés (1) bekezdés szerinti határozatát nyilvánosságra kell hozni és az emlékkönyvbe be kell vezetni. A megvonás tényét az érdekelttel is közölni kell.
B.) Elismerő címek adományozása
30.§
Az Év Kecskeméti Rendőre
Az Év Kecskeméti Rendőre elismerő cím a polgármester előterjesztése alapján egy fő olyan személy részére adományozható, aki
- a hivatásos, vagy közalkalmazotti állományban, a Kecskeméti Városi Rendőrkapitányságon teljesít szolgálatot és
- az adományozás évét megelőző évben a bűnmegelőzés, a bűnüldözés, valamint a közbiztonság területén olyan kimagasló tevékenységet folytatott, amellyel hozzájárult a város közbiztonságának javításához.
31.§
Az Év Kecskeméti Tűzoltója
Az Év Kecskeméti Tűzoltója elismerő cím a polgármester előterjesztése alapján egy fő olyan személynek adományozható, aki
- hivatásos, vagy közalkalmazotti állományban, a Kecskeméti Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságánál teljesít szolgálatot és
- az adományozás évét megelőző évben a tűzoltás, kárelhárítás, tűzmegelőzés területén olyan kimagasló tevékenységet folytatott, amellyel hozzájárult a város közbiztonságának javításához, a tűzesetek számának csökkentéséhez.
32.§
Az Év Kecskeméti Köztisztviselője
"Az Év Kecskeméti Köztisztviselője elismerő cím a polgármester előterjesztése alapján két olyan személynek adományozható, aki
- legalább 5 éve Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala köztisztviselője és az adományozás évét megelőző évben, a közigazgatás területén olyan kimagasló tevékenységet folytatott, amellyel hozzájárult a Polgármesteri Hivatal feladatellátása színvonalának emeléséhez, a közügyek intézéséhez, és
- legalább 5 éve Kecskemét város különböző fenntartású, az 1034/1992. (VII.1.) Korm. határozatban felsorolt, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya alá tartozó szerveknél dolgozó köztisztviselő, aki az adományozás évét megelőző évben a közigazgatás területén olyan kimagasló tevékenységet folytatott, amellyel hozzájárult az intézmény feladatellátása színvonalának emeléséhez, a közügyek intézéséhez.
33.§
Elismerő címre nem terjeszthető az a személy, aki ellen fegyelmi vagy büntetőeljárás van folyamatban, illetve aki jogerős fegyelmi határozat vagy büntető ítélet hatálya alatt áll.
Az elismerő címmel járó okmány és anyagi elismerés
34.§
A polgármester az elismerő cím adományozásával egyidejűleg díszes kivitelű oklevelet, valamint 250.000,- Ft összegű pénzjutalmat ad át Az Év Kecskeméti Rendőre, Az Év Kecskeméti Tűzoltója, illetve Az Év Kecskeméti Köztisztviselője címmel kitüntetettnek, amely az általános szabályok szerint adóköteles.
Javaslattétel, a díjak átadása, nyilvántartása
35.§
- Az elismerő címek adományozására javaslatot tehet
- Az Év Kecskeméti Rendőre elismerő cím esetén, Kecskemét Megyei Jogú Város Rendőrkapitánya, Az Év Kecskeméti Tűzoltója elismerő cím esetén, Kecskemét Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságának Tűzoltóparancsnoka, Az Év Kecskeméti Köztisztviselője elismerő cím esetében a Polgármester, a Jegyző, a Közgyűlés állandó bizottságai, illetőleg a képviselők; a város különböző fenntartású, az 1034/1992. (VII. 1.) Korm. határozatban felsorolt, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya alá tartozó szerveknél dolgozó köztisztviselő esetében a javaslattevő az adott szerv vezetője.
- bármely társadalmi, gazdasági szervezet, alapítvány, magánszemély.
- A javaslattétel lehetőségéről a város polgárait az átadás időpontja előtt legalább 60 nappal tájékoztatni kell.
- Az elismerő címek adományozására vonatkozó javaslatokat az átadás időpontja előtt legalább 40 nappal a polgármesterhez kell benyújtani.
- A javaslatnak tartalmaznia kell
- a javaslattevő nevét,
- a elismerő cím adományozására javasolt személy nevét, az elismerő cím adományozását megalapozó tényeket.
- Az elismerő címeket ünnepélyes keretek között a Közgyűlésen kell átadni a Hírös Hét Fesztivál keretében.
- Az elismerő címmel együtt járó pénzjutalom és a kitűző fedezetének megfelelő mértékű előirányzatot az önkormányzat éves költségvetésében kell biztosítani.
- Az okirat elkészíttetéséről a polgármester gondoskodik.
- Az elismerést tanúsító okiratot a polgármester és a jegyző írja alá.
36.§
- Az elismerésben részesített személy nevét az adományozást követően a helyben szokásos módon nyilvánosságra kell hozni.
- Az önkormányzat az elismerésben részesített személyek nevéről és adatairól nyilvántartást vezet, az elismerést tényét díszes kivitelű emlékkönyvbe be kell jegyezni. Az adományozás tényének bejegyzését a polgármester, az adományozott és a jegyző kézjegyével látja el.
37.§
- Az elismerésben részesített személy érdemtelenné válik az elismerő cím viselésére, ha az adományozás évében
- fegyelmi úton elbocsátották,
- szándékos bűncselekmény elkövetése miatt, jogerősen elítélték.
- Az elismerő cím viselésére érdemtelenné vált személytől az okiratot, valamint a kitűzőt vissza kell vonni és az adományozás tényét, az emlékkönyvből törölni kell.
III. Díszoklevél adományozása
38.§
- Átruházott hatáskörben az Oktatási és Egyházügyi Bizottság minden évben a Pedagógus Naphoz kötődően, díszoklevelet és pénzjutalmat adományoz azon nyugdíjas pedagógusoknak, akik 50, 60, 65, illetve 70 évvel ezelőtt szerezték diplomájukat, legalább 30 évet tanítottak, és ebből legkevesebb 15 évet Kecskeméten.
- A díszoklevél adományozásának további feltételei:
- eredményes munkavégzés és
- közmegbecsülésre méltó magatartás
- Különös méltánylást érdemlő esetben akkor is adományozható díszoklevél, ha az (1) bekezdésben meghatározott tevékenység időtartama 30 évnél rövidebb.
- A díszoklevél posztumusz elismerésként nem adományozható.
39.§
A 38.§ (1)-(2) bekezdésében meghatározott feltételek megléte esetén, az alábbi díszoklevelek adományozhatók:
- arany díszoklevél annak, aki oklevelét 50 éve,
- gyémánt díszoklevél annak, aki oklevelét 60 éve,
- vas díszoklevél annak, aki oklevelét 65 éve,
- rubin díszoklevél annak, aki oklevelét 70 éve szerezte.
A díszoklevél és pénzjutalom
40.§
- A díszoklevelet az a felsőoktatási intézmény állítja ki, ahol a kérelmező az oklevelet szerezte.
- A díszoklevéllel együtt járó pénzjutalom fedezetének biztosításáról az önkormányzat éves költségvetésében kell gondoskodni.
- A pénzjutalom összege
- aranyoklevél esetén 70.000,- Ft.,
- gyémántoklevél esetén 80.000,- Ft.,
- vasoklevél esetén 90.000,- Ft.,
- rubinoklevél esetén 100.000,- Ft, amely
az általános szabályok szerint adóköteles.
Javaslattétel, a díszoklevél átadása, nyilvántartása
41.§
- A díszoklevél adományozásának előkészítéséről az Oktatási és Egyházügyi Bizottság gondoskodik.
- Az adományozás előkészítése az érintett személy jelentkezése, valamint javaslattétel alapján történik.
- A díszoklevél adományozására javaslatot tehet(nek)
- a kecskeméti nyugdíjas pedagógus volt munkáltatója,
- a képviselők,
- bármely társadalmi, gazdasági szervezet, alapítvány, magánszemély.
- A díszoklevél adományozására vonatkozó kérelmet, illetve javaslatot - minden év március 20-ig - a Polgármesteri Hivatal Oktatási és Kulturális Osztályához (Kecskemét, Kossuth tér 1.) kell benyújtani. A benyújtási határidő elmulasztása - az adott naptári évben - jogvesztő.
- A javaslatnak tartalmaznia kell
- a javaslattevő nevét,
- a javasolt személy nevét, lakcímét, a díszoklevél adományozását megalapozó tényeket (kérelem esetén: oklevél másolat, szolgálati idő igazolása, rövid szakmai életrajz).
A fentiek értelemszerűen vonatkoznak a kérelemre is.
- A javaslattétel lehetőségéről a város polgárait a helyi sajtóban minden év február 2-ig tájékoztatni kell.
42.§
- A díszokleveleket ünnepélyes keretek között - a pedagógusnaphoz kötődően - a polgármester, vagy az ágazatot felügyelő alpolgármester adja át. Biztosítani kell, hogy az életkora, vagy egészségügyi állapota miatt távolmaradó személy is méltó módon vehesse át a díszoklevelet.
- Az elismerésben részesített személy nevét az adományozást követően a helyi sajtó útján nyilvánosságra kell hozni.
- Az önkormányzat a díszoklevélben és pénzjutalomban részesített személyek nevéről és adatairól nyilvántartást vezet.
Átmeneti és záró rendelkezések
43.§
- E rendelet kihirdetése napján lép hatályba.
- E rendelet kihirdetésével hatályát veszti a városi kitüntetések, elismerő címek, díszoklevél alapításáról és adományozásáról szóló 21/2000. (V.15.) KR. számú rendelet.
- E rendelet hatálybalépése illetve a 21/2000. (V.15.) KR. számú rendelet hatályon kívül helyezése a folyamatban lévő kitüntetési ügyeket nem érinti.
E rendelet alkalmazása szempontjából az minősül folyamatban lévő kitüntetési ügynek, amelyben a javaslattételi felhívás, vagy a jelentkezés már megtörtént.
- A "Város Napja" (október 2.) alkalmából átadandó Kada Elek Díj, Katona József Díj, valamint Kodály Zoltán Díj 2006. évben a közgyűlés alakuló ülését követő első rendes ülésen kerülnek átadásra.
Kecskemét, 2006. január 18.
Dr. Szécsi Gábor s.k. polgármester |
Dr. Peredi Katalin s.k. jegyző |
* Kiegészítve Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2006. (II.13.) és 37/2006. (VII.3.) rendeleteivel
|
|