Kitüntetések


Kiállítások
Évfordulónaptár
Időszaki kiadványok
Kitüntetések
Sajtószemle
Emlékhelyek
Digitális könyvtár
Bánk bán bemutatók
Művészeti események
 
A könyvtár honlapja

Kodály Zoltán Díj

GERHÁT LÁSZLÓ

Gerhát László zenészcsaládban született. Édesapja énektanár, karvezető, édesanyja magas zenei műveltséggel rendelkező óvónő. Az otthoni meghatározó légkör ellenére, lehetőségek híján csak 13 évesen kezdett komolyan zongorát tanulni a kecskeméti Kodály Iskolában, Kelemen Józsefnénél. Középiskolai tanulmányait is itt folytatta, majd egy évig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke volt. 1986-ban szerezte meg zeneiskolai zongoratanári képesítését, majd a budapesti Zeneakadémián először zongoraművész-tanár, ezt követően karmester szakon diplomázott. Főiskolai évei alatt részt vett többek között Kocsis Zoltán, Rohmann Imre, Vásáry Tamás, Jurij Szimonov mesterkurzusain.

1988-ban a Magyar Rádió zeneiskolájában, majd pedig a győri Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanított zongorát. 1989 óta a kecskeméti Kodály Iskola szakközépiskolai zongoratanára és korrepetitora. Emellett 2 évig vezette a győri zeneművészeti szakközépiskola valamint a győri zeneművészeti főiskola zenekarát is. Zongoristaként rendszeresen fellép szóló – és kamara koncerteken, feleségével gyakran játssza a kétzongorás és négykezes repertoárt. Nyaranta ifjúsági zenei táborban tanít, számos zenei versenyen zsűritag.

Karmesterként dolgozott a Matáv, a MÁV, a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral, a Budapesti Vonósokkal, a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusokkal. 1996-ban az újjáalakult Kecskeméti Szimfonikus Zenekar karnagyi teendőinek ellátására kapott felkérést, melynek azóta is nemcsak művészeti vezetője hanem vezető karmestere is. Irányítása alatt az együttes újra állandó és meghatározó résztvevőjévé vált Kecskemét kulturális életének. Jeles alkalmak, mint újévi koncert, Magyar Kultúra Napja, Katona József születésnapja, Zenei Világnap, Tavaszi Fesztivál, Kodály Fesztivál rendszeres szereplői. Neves szólistákkal (Perényi Miklós, Jandó Jenő, Zsigmondy Dénes, Matuz István, Gyenisz Macujev) dolgozott együtt. 2002-ben Kecskemét testvérvárosában, Marosvásárhelyen a két város együtteseinek élén Mozart Requiem-jét dirigálta.

2003-ban elkészült a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar első önálló CD felvétele. Együttese a nagy múltú Wiener Männergesang Verein kórusával 2005-ben Kecskeméten, 2006-ban pedig Bécsben adott közös koncertet. 2006 nyarán zenekarával a finnországi Hyvinkää-ben vendégszerepelt, ahol a két testvérváros közös együttesét vezényelte.

Gerhát Lászlónak Kodály Zoltán szellemi örökségének ápolásáért, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar újjáalakításáért, a város zenei életének eredményes szolgálatáért adományozta Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kodály Zoltán-díjat.

A felterjesztések szövegét Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási és Kulturális Osztálya bocsátotta rendelkezésünkre.

Copyright © 2005 Katona József Könyvtár, Kecskemét
website information: webmaster@kjmk.hu