Kitüntetések


Kiállítások
Évfordulónaptár
Időszaki kiadványok
Kitüntetések
Sajtószemle
Emlékhelyek
Digitális könyvtár
Bánk bán bemutatók
Művészeti események
 
A könyvtár honlapja

Kecskemét Városáért Oktatási Díj

DR. VEREBÉLYI ISTVÁNNÉ a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskola és Szakképző Intézet igazgatója

Középiskolai tanári diplomáját 1970-ben a szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán szerezte matematika-ábrázoló geometria szakon. Utolsó tanulmányi évében már megkezdte tanári munkáját a borbási Általános Iskolában. Diplomája megszerzésétől Kecskemét közoktatásában tevékenykedik.

Először a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskolában tanított matematika, etika, áruismeret, szakmai számítások tantárgyakat, majd ugyanott munkaközösség vezető és a levelező tagozat irányítója lett. Munkájával jelentősen hozzájárult az iskola szakmai fejlődéséhez. Sokirányú tevékenysége mellett nagy részt vállalt a pedagógus közösség formálásában is.

Szakmai ambíciói kiteljesedéséhez jó alkalom kínálkozott, amikor meghívást kapott a Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskola és Szakképző Intézet igazgatóhelyettesi munkakörére. Élt a lehetőséggel és ezt a feladatot 5 évig látta el. Elsősorban magas szintű szakmai tudását bizonyította, emelve ezzel a humán beállítottságú iskola reálképzési vonalát. Mindig felvállalta a matematikában gyengébb képességű tanulók felzárkóztatását. Ebben nagymértékben segítette kiváló pedagógiai érzéke. 1993-tól az intézmény igazgatói tisztét tölti be. Vezetői munkája példaértékű. A tantestület építésében előrelátó, hosszútávra tervez. Elévülhetetlen érdemei vannak az iskolai rendszerű és iskolarendszeren kívüli szakképzés, valamint a felnőttoktatás és felnőttképzés kiterjesztésében, a szakmai kínálat bővítésében. Vezetése alatt vált a Szent-Györgyi Középiskola régiónk meghatározó egészségügyi és szociális szakképző intézményévé.

Az itt végzett diákok keresettek a munkaerőpiacon, mert a szaktudáson kívül általános műveltségük és emberi tulajdonságaik is átlagon felüliek. Az iskola diákjai az országos szakmai versenyek állandó résztvevői, gyakran I-III. helyezettjei. Az igazgató asszony külön figyelmet fordít arra, hogy ezeket a diákokat és a felkészítő tanáraikat külön elismerésben részesítse.

Az iskola vezetőségével jó munkamegosztásban szorosan együttműködik. Tudatosan törekszik a folytonosságra a pedagógiai és vezetői tapasztalatok átadásával. Nagy hangsúlyt fektet az iskola külső megítélésére. Az iskola partnereivel, a diákokkal, szülőkkel, társintézményekkel hatékonyan együttműködik. A kollégáit versenyeken való megmérettetésre ösztönzi, és az azokon elért eredményeket elismeri. Szorgalmazza, hogy az iskola részt vállaljon országos szakmai fórumok rendezésében. Fontosnak tartja az intézmény jövője szempontjából az új képzések bevezetését, és a már meglévők magasabb szintre való emelését. Ennek érdekében felvette és ápolja a szakmai kapcsolatot a Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karával.

Harmincnégy éve a pedagógiába vetett töretlen hittel dolgozik Kecskemét város oktatásáért. Ezen érdemei alapján adományozta Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése Dr. Verebélyi Istvánnénak a Kecskemét Városért Oktatási Díjat.


RAPCSÁNYI LÁSZLÓNÉ nyugalmazott tanár

Középiskolai tanulmányait az országos hírű nyíregyházi Zrínyi Ilona Leánygimnáziumban végezte 1952-ben. Felsőfokú szakképesítést 1966-ban Budapesten szerzett a Felsőfokú Pénzügyi és Számviteli Szakiskolán. Okleveles közgazda diplomáját a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy kiegészítő szakán kapta 1970-ben.

1952-1965 között több termelő vállalatnál dolgozott közgazdászként. 1965 óta közgazdasági szakmai tantárgyakat tanító középiskolai tanár a kecskeméti Közgazdasági Szakközépiskolában. 1990. január 1-től nyugdíjas tanárként dolgozik tovább az iskolában.

Rapcsányi Lászlóné különböző szakmai tantárgyakat: gazdasági ismeretek, statisztika, gazdasági számtan, tervezés, pénzügyi ismeretek, ügyvitelgyakorlat, könyvvitel, levelezés tantárgyakat tanított, jelenleg az üzleti gazdaságtan tantárgyat oktatja. Szakmai, pedagógiai felkészültsége kiváló, tanítványait a személyes ráhatás erejével aktivizálja. A szakmai tantárgyak tartalma sok változáson ment keresztül az elmúlt 30-40 évben, de Rapcsányi Lászlóné munkáját naprakész felkészültség, szakmai tájékozottság, az elmélet és a gyakorlat összhangja, a szakirodalom alapos ismerete jellemezte mindenkor. Oktató-nevelő munkáját az igényesség, következetesség, lelkiismeretesség, precízség, körültekintő teljesség, felelősség határozta meg. Elsődleges célja a tanulók gazdasági, közgazdasági szemléletének formálása, az egyébként száraz tantárgyak megszerettetése volt. A tanulók munkáját úgy irányítja, hogy azok a felfedezés örömével ismerjék meg az összefüggéseket. Tantárgyaiból jó eredménnyel szerepeltek a tanulók a szakmai érettségin. Oktató munkája hatékonyságát számos OSZTV I-X. helyezés, és egyéb versenyeredmény is fémjelzik.

1996-tól a világbanki képzés keretében átalakult a szakmai tantárgyak struktúrája. Rapcsányi Lászlóné nyugdíjas korát meghazudtoló lelkesedéssel igazodott az új kihívásokhoz. Az üzleti gazdaságtan tantárgy tanításához szükséges számítástechnikai tudás megszerzése érdekében 1994-ben IBM PC kezelői és DOS operációs rendszer tanfolyamon vett részt, önképzés útján elsajátította az Excel és Word, az Internet használatát. Jelenleg angol nyelvtanfolyamra jár. A tanulókhoz való viszonya közvetlen, emberi. Tanítványai tisztelik és szeretik, volt és jelenlegi tanítványai elismeréssel nyilatkoznak róla szerte a városban és a megyében. Következetes nevelőmunkája példa volt tanítvány és kolléga számára egyaránt. A tanítványokat személyes varázsával nevelte és neveli tisztességre, kulturált viselkedésre, munka- és emberszeretetre.

Eredményes oktató-nevelő munkája elismeréseként számos dicséretben, kitüntetésben részesült:

  • Pénzügyminiszteri dicséret (1970)
  • Az oktatásügy kiváló dolgozója (1977)
  • Kiváló munkáért kitüntető jelvény (1987)
  • Pedagógus Szolgálati emlékérem (1989)
  • Kada-díj (1995)

Fenti kiemelkedő oktató-nevelő munkája elismeréséül adományozta Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése Rapcsányi Lászlónénak a Kecskemét Városért Oktatási Díjat.


SÁRINÉ CZAKÓ ERZSÉBET óvodapedagógus

Sáriné Czakó Erzsébet 1975-ben óvónői diplomája átvétele után Debrecenben kezdte pályafutását. 1977-től Kecskeméten él, tíz évig az akkor megnyíló Lánchíd Utcai Óvodában dolgozott. Sokat tett az intézmény arculatának, jó hírnevének kialakításáért, szakmai erősítéséért. Az Óvónőképző Intézet, majd Főiskola hallgatóinak gyakorlati képzésében több éven át részt vett. 1985-86-ban megyei szintű környezetismereti munkaközösséget vezetett. 1986-ban Eredményes Nevelőmunkáért Miniszteri Dicséretben részesült. 1987-ben került jelenlegi munkahelyére, a Hosszú Utcai Napköziotthonos Óvodába. A kezdeti időszakban a Korszerű játékirányítás módszerei és eszközei címmel munkaközösséget vezetett, melynek záró programja önálló kiállítás volt az Óvodapedagógiai Nyári Egyetem résztvevői számára is.

1991-től az óvodai vizuális nevelés, tehetséggondozás vált egyre erősebben szakterületévé. A munkahelye melletti Szórakaténusz Játékmúzeum és Játszóház Műhellyel együttműködve közös előadásokat szervezett, pályázatokon vett részt óvodás gyermekcsoportjaival. Diploma-megújító továbbképzésének záródolgozatát "Műhelyszemléletű vizuális nevelés" témakörben írta. A dolgozathoz kapcsolódó videofilmjét oktatófilmként használják a Tanítóképző Főiskola hallgatói számára.

Óvodásaival gyakran vesz részt a korosztály számára szervezett képzőművészeti pályázatokon, kiállításokon. A elmúlt tíz évben az Óvodapedagógusok Konferenciáján fakultatív műhelymunkát vezetett, a témakörben cikkeket, előadásokat írt. Két évben egymás után (1995-1996) Japánban, Világrajz pályázaton 5 díjat hoztak el nagycsoportosai. 1996-ban óvodai menedzser szakon szerzett másoddiplomát. Szakdolgozatát "A vizuális nevelés új pedagógiai szerepe" témakörben írta. Ettől az évtől városi és megyei szintű vizuális munkaközösséget vezetett több éven keresztül. 1999-től az Országos Közoktatási Szakértői Névjegyzékben is szerepel. Óvodapedagógusi munkásságának középpontjában a gyermekek minél magasabb szintű vizuális nevelése, a tehetségek kibontakoztatása áll. Önképzése érdekében nemzetközi továbbképzési programokban is részt vesz.

Eddigi kimagasló szakmai tevékenysége alapján adományozta Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése Sáriné Czakó Erzsébetnek Kecskemét Városért Oktatási Díjat.


WENINGER ENDRÉNÉ magyar-angol szakos tanár

Weninger Endréné magyar-angol szakos általános iskolai tanár. Diplomáját 1975-ben szerezte a Pécsi Tanárképző Főiskolán. Szaktanári munkáját 1975-ben kezdte el Kecskeméti Tanítóképző Főiskola Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskolájában. Az itt eltöltött 20 év után1995-ben csatlakozott a Piarista Általános Iskola tanári közösségéhez. Pályája kezdete óta folyamatosan osztályfőnök, az utolsó 12 esztendőben az angol, majd az idegen nyelvi munkaközösség vezetője. E tisztségében nemcsak saját tárgyát, de a német-, és francia nyelvek fejlesztését is szívén viseli. Kollégáit továbbképzésre biztatja. Maga is példamutató módon élen jár ebben. A munkaközösségi feladatok mellett már 7 éve rendszeresen angol nyelvi versenyeket szervez. A tanítás mellett pedagógiai kutatást és publikálást is végez. 1994-ben angol nyelvkönyve jelent meg: "EASY ENGLISH GRAMMAR" címmel. 1995-ben pedig társszerzője volt egy nyelvvizsgára felkészítő két kötetes tankönyvcsaládnak "CARRY ON..." címmel, amely mára már negyedik kiadását élte meg.

A fenti munkássága még jobban kibontakoztatta pedagógiai gyakorlatát. Mint szaktárgyát tanító tanár, mint a pedagógus közösség aktív tagja messze az átlag fölé emelkedik gyermek szeretetével. Szakmai felkészültsége, önzetlen áldozatvállaló személyisége pótolhatatlanná teszi tantestületében.

Gyakran hívják városi, megyei szintű anyanyelvi vagy idegen nyelvi versenyek zsűrijébe. Szívesen tart bemutató órákat. Nem pusztán azt tartja fontosnak, hogy a kiemelkedő képességű gyerekeket a legmagasabb szintre emelje, és versenyekre felkészítse, de legalább ilyen súlyt fektet az önhibáján kívül lemaradók felzárkóztatására. Mindezt a munkát vidáman, derűsen, a gyerekek iránt elkötelezett szeretettel végzi.

Ezen szakmai indokok alapján adományozta Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése Weninger Endrénének Kecskemét Városért Oktatási Díjat.


ZÖLDI-KOVÁCS JÁNOS a Bányai júlia Gimnázium igazgatóhelyettese

1963-ban végzett a Bajai Tanítóképzőben. 1963 szeptemberétől a városföldi Monostori Úti iskolában négy évig egy alsó tagozatos, összevont 43 fős osztályt tanított. 1967-től a városföldi központi iskolába került, ahol éneket, fizikát és matematikát is oktatott.

A peremkerületi iskolában sokat tevékenykedett a tanulói szemléltető eszközök előállítása érdekében, zongorázni és furulyázni tanította a gyermekeket, országjárást, helyi vetélkedőket, klubesteket szervezett.

1972-ben elvégezte az Egri tanárképző főiskolán az ének-zene szakot; ez év szeptemberétől a Zrínyi Ilona Általános Iskola énektanára lett. 1976-ban a Budapesti Felsőfokú Karnagyképzőben "A" kategóriás kóruskarnagy minősítést szerzett.

A Zrínyi Ilona iskolában sokrétű tevékenységet végzett: a kórusmunka, önálló színházi előadások, megyei tanulmányi versenyek szervezése mellett 1973-tól a gyermekek nyári táboroztatását szervezte meg járási szinten.

Elévülhetetlen érdemeket szerzett a jelenlegi városi parádi tábor megépítésében, hosszú éveken keresztül felejthetetlen élményeket nyújtva a 10 napos turnusváltással érkező gyermekeknek. Folyamatosan szervezte a megyei szintű szakközép- és szakiskolai kórusok találkozóját, népzenei találkozókat, népdaléneklési versenyeket és az Éneklő Ifjúság járási találkozóit. Mindezen tevékenységéért kapta meg 2003-ban a "Kardos Pál emlékérmet".

1995. májusától a Bányai Júlia Gimnázium tanára, majd 1996-tól igazgatóhelyettese lett. Több, mint 40 éves pedagógus-tevékenységét mindenkor a gyermekek, a fiatalok következetes, szeretetteljes nevelése-oktatása fémjelezte.

Fentiek alapján adományozta Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése Zöldi-Kovács Jánosnak Kecskemét Városért Oktatási Díjat.


ÓVÁRINÉ CSABAI MÁRIA a Bányai Júlia Gimnázium tanára

Óváriné Csabai Mária tanárnő középiskolai tanulmányait a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumban végezte. A József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán 1976-ban matematika-fizika szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. 1999-ben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen közoktatás vezetői szakvizsgát tett. 1975. szeptember 1-jétől tanít a Bányai Júlia Gimnáziumban.

Oktató-nevelő munkáját kiváló szakmai felkészültséggel magas színvonalon végzi. Az alaptantervi csoportok nevelésén, oktatásán túl sok energiát fordít a tehetséggondozásra fakultációs órákon, szakkörökön. Tanítványai matematikából minden évben a legjobbak között szerepelnek a megyei és országos versenyeken. Két alkalommal részt vett a megyei matematika verseny szervezésében, lebonyolításában is.

Szaktanárként és osztályfőnökként is eredményes pályaorientációs tevékenységet folytat tanítványai körében. 1989 és 1991 között az iskolai osztályfőnöki munkaközösség vezetője volt, 1988-89-ben igazgatóhelyettesként tevékenykedett. Az iskolai oktató-nevelő munkán túl 15 éve rendszeresen ellát érettségi elnöki teendőket, hét éve szaktanácsadással foglalkozik. 1999 óta a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Intézet szaktanácsadójaként dolgozik. Több kompetenciamérésben is multiplikátori teendőket látott el. Három alkalommal zsűrizett a szakiskolások országos matematika versenyén.

Intézményében 1998 óta a Közalkalmazotti Tanács elnöke. 2001 szeptemberétől az iskolai minőségbiztosítási csoport vezetője. A fentiekben felsorolt, magas színvonalon végzett közel 30 éves szakmai és pedagógiai munkája alapján adományozta Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése Óváriné Csabai Mária tanárnőnek Kecskemét Városért Oktatási Díjat.

A felterjesztések szövegét Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási és Kulturális Osztálya bocsátotta rendelkezésünkre.

Copyright © 2005 Katona József Könyvtár, Kecskemét
website information: webmaster@kjmk.hu