Kitüntetések


Kiállítások
Évfordulónaptár
Időszaki kiadványok
Kitüntetések
Sajtószemle
Emlékhelyek
Digitális könyvtár
Bánk bán bemutatók
Művészeti események
 
A könyvtár honlapja

Kecskemét Sportjáért Díj
2005. január 21.

JUHOS GERGELY

1978-ban született Kecskeméten. 9 éves kora óta foglalkozik aktívan a búvárúszó sportággal. Kimagasló tehetségére 12 éves korában figyeltek fel. 16 éves korától vesz részt országos és nemzetközi versenyeken. 1992 óta tagja a Magyar válogatottnak.

A versenysport mellett ötödik éve foglalkozik a legfiatalabb búvárúszók edzésével, a szabadidős, illetve a versenysport megismertetésével.

Céljai között szerepel, minél több világversenyen való eredményes szereplés, ezáltal a sportág népszerűsítése, a város hírnevének öregbítése, valamint edzői tevékenysége által a fiatalok egészséges életvitelének kialakítása.

Eredményeinek teljes felsorolása szinte lehetetlen, de legkiemelkedőbb sikerei mindenképp említést érdemelnek.

Juhos Gergely eddigi pályafutása során 34 magyar bajnoki címet szerzett. Utánpótlás korosztályú versenyzőként Junior Európa Bajnokságon 3 alkalommal állhatott fel a dobogó második, egy alkalommal a harmadik fokára, míg Junior Világbajnokságon egy-egy ezüst és bronzérem megszerzése fűződik a nevéhez.

A felnőttek mezőnyében 1 Európa bajnoki és 2 világbajnoki ezüst-, valamint egy bronzérmet nyert. A nem olimpiai sportágak "olimpiáján", a Világjátékokon két ezüstéremmel öregbítette maga és Kecskemét hírnevét.

Eddigi pályafutása legnagyobb sikerét a 2004. évi sanghaji Uszonyos és Búvárúszó Világbajnokságon érte el, két aranyérmet szerezve, melyek közül a 800 m-es uszonyos úszás versenyszámot világcsúccsal nyerte.

Ötször nyerte el a "Kecskemét év sportolója" és kétszer a "Bács-Kiskun megye év sportolója" címet.

Állhatatos edzésmunkája, példamutató magatartása teszi érdemessé Juhos Gergelyt a Kecskemét Sportjáért Díj elnyerésére.


MÉSZÁROS JÁNOS

1947-ben született a Csongrád megyei Szegváron. Sportolói pályafutását vízilabdázóként kezdte el Szentesen, majd 1969-ben - a Fedett Uszoda átadásával egyidőben - Kecskemétre került.

Alapító tagja a Kecskeméti Vízmű Sport Club Vízilabda Szakosztályának. 1973-tól edzőként tevékenykedik az utánpótlás, majd a felnőtt csapatok mellett. Ebben az időszakban maradandót alkotott azzal, hogy tanítványai egy tizenöt éves sikersorozat végén feljutottak az első osztályba, miközben játékosai a különböző korosztályos válogatott keretekben játszhattak.

Ő volt a felkészítője Harkai Jánosnak, a város máig egyetlen ifjúsági és junior Európa bajnok vízilabdázójának.

1990-1995 között a Kecskeméti Lapok sportszakírójaként tevékenykedett, a város sportja és a sportolók népszerűsítése érdekében.

A kecskeméti sportclubok és szakosztályok kérésére 1993-ban önálló sportlapot alapított a város sportéletének bemutatása, a szponzorok megszerzése céljából.

1992-ben labdarúgó vezetőként - az Önkormányzat támogatásával - az országban másodikként alapított labdarúgó utánpótlás nevelő sportszervezetet, a Kecskeméti Labdarúgó Clubot, melynek 1995-ig elnöki tisztségét is betöltötte.

A 90-es évek közepétől a Kecskeméti Sport Club ifjúsági csapatának, azt követően a Hetényegyházi Sport Egyesület serdülőinek, majd Kerekegyháza, a közelmúltban pedig Ladánybene felnőtt és ifjúsági együtteseinek edzője.

Jelenleg a Bács-Kiskun Megyei Bajnokság II. osztályában szereplő Városföld felnőtt csapatának szakmai vezetője.

Edzői munkája mellett ellátja a Magyar Labdarúgó Szövetség, Bozsik 2 programja kecskeméti alközpontjának vezetői teendőit.

Mindezen kívül tagja a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség Utánpótlás és Edző bizottságának.

Mészáros Jánost Kecskemét sportjáért végzett kitartó, sokszínű és színvonalas munkája teszi érdemessé a Kecskemét Sportjáért Díjra.

A felterjesztések szövegét Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási és Kulturális Osztálya bocsátotta rendelkezésünkre.

Copyright © 2005 Katona József Könyvtár, Kecskemét
website information: webmaster@kjmk.hu