Kitüntetések


Kiállítások
Évfordulónaptár
Időszaki kiadványok
Kitüntetések
Sajtószemle
Emlékhelyek
Digitális könyvtár
Bánk bán bemutatók
Művészeti események
 
A könyvtár honlapja

Kecskemét Sportjáért Díj

SZABÓ ZOLTÁN

Szabó Zoltán Kecskeméten született.

Általános és középiskolai tanulmányait a Piarista Iskolában végezte, ahol először versenyszerűen úszott, utána majd pedig kosárlabdázott.

1947-1948-ban társaival -Nyírádi Imrével, Szőnyi Pállal, Berecz Vendellel, Balogh Istvánnal - együtt megalapították a kecskeméti férfi kosárlabda csapatot. Ezt követően - a közgazdasági technikum egyik tanárával - KAC néven életre hívták a kecskeméti női kosárlabda csapatot.

Az első mérkőzésük 1947-ben volt. 1948-ban a csapattal, - melynek edzője 1953-ig Szabó Zoltán volt - bejutottak a Nemzeti Bajnokság másodosztályába. Legnevesebb játékosai: Jávorka Éva és Szénási Katalin voltak.

1951-től elnöke volt a Kecskemét Városi Kosárlabda Szövetségnek, majd 1953 és 1954 nyarán úszóedzőként dolgozott a városi strandon.

1955-ben és 1956-ban a kecskeméti női kosárlabda csapat intézője volt, emellett játékvezetőként is tevékenykedett. 1957-től ismét a női kosárcsapat - ekkor már Kecskeméti Dózsa - edzője lett.

1957-től 1975-ig Adamik Ferenc mellett a kosárlabda utánpótlás korosztály edzőjeként tevékenykedett, majd ezt követően az utánpótlás területén végzett tehetségkutató munkát. 1963-1965 között NB II. osztályú, nemzetközi és barátságos kosárlabda mérkőzéseken közreműködött játékvezetőként.

A sport mellett több mint 50 évig dolgozott sportújságíróként és szerkesztőként a Petőfi Népe című megyei napilapnál, és tudósította a megyei eseményekről az ország vezető sportnapilapját, a Nemzeti Sportot is.

Írásain keresztül a város, a megye és az ország lakossága nap, mint nap értesülhetett elsősorban a lakóhelyén Kecskeméten, valamint a Bács-Kiskun Megyében történt sportsikerekről, kudarcokról, eredményekről és esetleges problémákról.

Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése a város sportjában végzett több évtizedes, sokoldalú és lelkiismeretes munkája elismeréseként adományozta Szabó Zoltánnak a Kecskemét Sportjáért Díj-at.


BORONKAY LÁSZLÓ

Több évtizede foglalkozik a különböző fogyatékossággal élő emberek sporttevékenységének szervezésével.

1992-ben megalapította a mozgáskorlátozottak, végtaghiányosok és más fogyatékosok versenyszerű sportolását gondozó Alapítvány a Sportoló Fogyatékosokért szervezetet, melynek a mai napig kuratóriumi elnöke.

Szervezésében 1994-ben az ország első mozgáskorlátozott kerékpáros csoportjaként sportolói megkerülték a Balatont, majd 1998-ban a Bodeni tavat.

Az alapítvány támogatásával alakult az ország első nem intézményi keretek között sportoló kerekes székes boccia csapata, amely több magyar bajnokkal és nemzetközi kategóriás versenyzővel büszkélkedhet.

Helyi, megyei és európai szinten is kiváló kapcsolatokat tart fenn mind a hazai, mind külföldi fogyatékos sportszervezetekkel. Ennek köszönhetően sportolói számos hazai, és nemzetközi versenyen vettek részt, kiváló eredményeket elérve.

Vezetésével a magyar mozgáskorlátozottak qadtriatlon csapata 1996-ban a 9. helyet szerezte meg az „egészségesek” Európa Bajnokságán, a Wilhelmshaveni Nemzetközi Fogyatékosok Sportfesztiválján pedig sportolói a legeredményesebb nemzeti csapat címet elnyerve több tucat aranyérmet szereztek maguknak és Kecskemét városának.

Boronkay László 1995-től 2002-ig töltötte be a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének kerékpár szakági vezetői tisztségét. 1997-től a Magyar Paralimpiai Bizottság Közgyűlésének tagja.

1999-től Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése Ifjúsági és Sportbizottsága felkérésére ellátja a testület fogyatékos sport területének tanácsadói teendőit.

Távlati céljai között szerepel, hogy városunk egyik fogyatékos sportolója eljusson a 2008. évi Pekingi Paralimpiai játékokra.

A fogyatékos sport érdekében végzett edzői, menedzseri tevékenysége több alkalommal került elismerésre mind városi, mind megyei szinten.

Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése Boronkay László sportvezető részére Kecskemét fogyatékos sportjában hosszú időn keresztül végzett áldozatos tevékenységéért adományozta a Kecskemét Sportjáért Díj-at.

A felterjesztések szövegét Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási és Kulturális Osztálya bocsátotta rendelkezésünkre.

Copyright © 2005 Katona József Könyvtár, Kecskemét
website information: webmaster@kjmk.hu