Címek részletes adatai Súgó

Előző találatok száma

Nincs több találat

Cím Kecskemét Város Környezetvédelméért DíjHelyismereti adatok
Tárgyszavak Kitüntetés; Kecskemét; Kecskemét Város Környezetvédelméért Díj; Környezetvédelem;
Kivonat A díj alapításáról és adományozásáról Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése utoljára az 5/2006. (I. 23.) számú rendeletével intézkedett.

1996-ban Gőbölös Antal vehette át a kitüntetést.
1997. jún. 4-én posztumusz elismerésként dr. Csupor István egyetemi tanárnak adományozták.
1998. június 3.
Dr. Iványosi Szabó András (Kiskunsági Nemzeti Park igazgatóhelyettese)
2000. május 31-én Szulyovszky László posztumusz kapta
meg a díjat.
2002. május 8-án a Kiskunsági Környezet és Természetvédelmi
Egyesület vehette át az elismerést.
2004-ben Hegedűs Ferenc polgárőr és Polyák Péter,
a Foglalkoztatási Kht. elnöke részesült a díjban.
2005-ben Gilly Zsolt, a Kiskunsági Nemzeti Park
osztályvezetője, valamint a Porta Egyesület kapta a díjat.
2006-ban Varga Mónika, a Kecskeméti Televízió
szerkesztő-riportere, valamint az Erdei Ferenc Művelődési
Központ kollektívája részesült a díjban.
2007-ben Dr. Cserni Imre egyetemi tanár és a Gyenes kertész dinasztia lett a díjazott.
2008-ban Göbölös Antal, az erdőfelügyelet egykori igazgatója kapta a díjat.
2009-ben megkapta: Prof. Dr. habil Buzás István, a Kertészeti Főiskolai Kar környezettudományi intézetének igazgatója és Sütő Vilmos, a Bácsvíz Zrt. csatornaszolgáltatási ágazatának vezetője.
2010-ben Szabó Barna, a Hunyadivárosi Madárbarát Program irányítója és munkacsoportja, dr. tóth József, az Erdészeti Tudományos Intézet Erdővédelmi Osztályának tudományos főmunkatársa lett a díjazott.

Adatforrás : Petőfi Népe .- 55. évf. 127. sz. (2000. jún. 1.), p. 4.
1997. június 4-i közgyűlés jegyzőkönyve
Petőfi Népe .- 57. évf. 72. sz. (2002. márc. 27.), p. 6.
Petőfi Népe .- 51. évf. 131. sz. (1996. jún. 6.), p. [5.]
Petőfi Népe .- 60. évf. 92. sz. (2005. ápr. 21.), p. 4.
Kecskeméti Lapok .- 100. évf. 14. sz. (2004. ápr. 15.), p. 4.
Kecskeméti Lapok .- 102. évf. 14. sz. (2006. ápr. 27.), p. 2.
Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése 2007. aug. 28-i ünnepi űlésének jegyzőkönyve
Petőfi Népe .- 62. évf. 147. sz. (2008. jún. 25.), p. 2.
Jegyzőkönyv Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2009. augusztus 17-i ünnepi üléséről
Kapcsolódó címek Lásd még cím: Tóth József
Lásd még cím: Szabó Barna
Lásd még cím: Sütő Vilmos
Lásd még cím: Buzás István, Prof. Dr. habil
Lásd még cím: Göbölös Antal
Lásd még cím: Erdei Ferenc Művelődési Központ és Művészeti Iskola (Kecskemét)
Lásd még cím: Varga Mónika
Lásd még cím: Polyák Péter
Lásd még cím: Porta Környezetvédelmi, Városvédő és Kulturális Közhasznú Egyesület (Kecskemét): Porta Egyesület
Lásd még cím: Gilly Zsolt
Lásd még cím: Kecskeméti Foglalkoztatási Közhasznú Társaság: Kecskeméti Foglalkoztatási Kht.
Lásd még cím: Hegedűs Ferenc
Lásd még cím: Szulyovszky László
Lásd még cím: Iványosi Szabó András
Lásd még cím: Csupor István
Lásd még cím: Cserni Imre
Lásd még cím: Göbölös Antal
Lásd még cím: Kiskunsági Környezet és Természetvédelmi Egyesület (Kecskemét)
Lásd még: 21/2000. (V.15.) KR. sz. rendelet a városi kitüntetések, elismerő címek, díszoklevél alapításáról és adományozásáról
  Új széljegyzet bevitele

© OCLC-PICA (Fretwell-Downing Informatics) 
© IQSYS Zrt.