Események május 2026 hónapban – Katona József Könyvtár
Ugrás a tartalomra
Események betöltése

« All Események

  • Ez az esemény elmúlt.

„Így közlekedtek ti!” rajzpályázati munkákból összeállított kiállítás megnyitója

2024.06.11.. 14:00 - 14:30

Június 11-én a sajtó jelenlétében nyitottuk meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságának „Így közlekedtek ti!” című rajzpályázatából összeállított tárlatot. Az eseményt hagyományszerűen könyvtárunkban rendezik meg, hiszen intézményünk számára fontos a tehetségek támogatása, valamint, hogy a látogatók és olvasók életkoruktól függetlenül többféle forrásból is hozzájuthassanak az őket érdeklő tudáshoz. Az alkalmon megjelentek a három korosztály (óvodás, alsó és felső tagozat) legeredményesebb pályázói is, akiknek dr. Fekecsné Szendrődi Roberta törzsőrmester adta át a díjakat. Az eseményen könyvtárunk Gyermek- és Tinivilágának osztályvezetője, Koleszár Márta külön felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a pályázat és annak témája, mely ebben az évben a gyalogos és kerékpáros közlekedés volt, nemcsak a gyerekek, de a felnőttek számára is fontos üzenetet hordoz, hiszen a fiatalok mintakövetőek, ezért mindenkinek arra kell törekednie, hogy lehetőség szerint jó példával járjon elől mind a biztonságos, balesetmentes közlekedést, mind pedig a mindennapokat illetően. Bővebben

Részletek

Dátum:
2024.06.11.
Időpont:
14:00 - 14:30
Esemény kategória:

Helyszín

Katona József Könyvtár
Kecskemét, Piaristák tere 8. Magyarország + Google Térkép
Adatvédelmi áttekintés
Katona József Könyvtár

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.