„Nem középiskolás fokon…” Lányi András: Hét kifogás, miért ne tegyünk semmit a bolygók megmentéséért

Egy nem szokványos program színesítette a 95. Ünnepi Könyvhét kecskeméti programjait. Június 13-án Lányi András író, filozófus, az ELTE Humánökológia mesterszakának megalapítója látogatott el hozzánk, akinek bár valóban meg lehetett vásárolni néhány kötetét a program zárásaként, azonban író-olvasó találkozó helyett egy előadás apropóján találkozhatott vele a közönség.

Meghívottunk előadását azzal kezdte, hogy a 18-19. századi gondolkodók és tudósok már lejegyezték, milyen jövőre kell számítani a XX. század végén, XXI. század elején, így tulajdonképpen nincs semmi meglepő azokban a problémákban, melyekkel jelenleg küzdenünk kell. Noha már szó szerint a bőrünkön érezzük a klímaváltozás hatásait, Lányi András emlékeztette rá a jelenlévőket, hogy minden klímacsúcs előtt rendre napvilágot lát egy, a válság tényét cáfoló sajtócikk, sőt ő maga is ismer olyan hazai egyetemi oktatókat, akik tagadják ennek meglétét. Szó mi szó, az emberiségnek végtelen kifogása van, miért lehet tétlenül ülni a babérjainkon, amiből mintegy népi 7-et emelt ki előadásában a meghívott filozófus.

1. A válság konkrét tagadása vagy a kiváltó ok „másra kenése” (pl. napkitörés). Ezt az okot egyre kevésbé lehet érvényesíteni, lévén a Földön már szinte bárhol saját bőrünkön érezzük az ezzel járó problémákat. Itt említette meg Lányi András, hogyha egy természettudós pontos prognózist mer adni, mikor várható a teljes ökológiai összeomlás, az szimplán csaló, hiszen ebben a lefelé tartó folyamatban nem lesznek neves dátumok, lévén ez egy lassú, fordulatok nélküli változás.

2. „Nem kell semmit sem tenni, mert ezen már nem lehet segíteni.” Vendégünk nem áltatta közönségét, hogy ehhez a kifogáshoz mindenkinek komoly érdeke fűződik, hiszen általánosságban nehezen viseljük a főbb életterületeinket érintő változásokat, de olykor már az apróbb átalakítások is indulatokat váltanak ki, lévén „nehogy már a zöldek mondják meg, hogyan éljünk”. Mivel nagyon szeretjük megúszni a kényes helyzeteket, jelenleg a mélyalkalmazkodás illúziójába ringatjuk magunkat, vagyis hogy akár a technológiai újításokkal, akár az életstratégia megváltoztatásával kedvezőtlenebb környezetben is ugyanúgy fennmaradhat az emberiség.

3. „De jó, hogy ez nem nálunk történik…!” Lányi András e mondat kapcsán két veszélyeztetett állatfajt emelt ki (elefánt, orángután), amik hallatán sokan megnyugodva lélegeznek fel, holott a klímaváltozás nem egy területileg behatárolható probléma. Magyarország kapcsán a vízproblémát emelte ki a filozófus: hiszen a Kárpátokban történt erdőirtások miatt fokozott árvízveszélynek tették ki a medencében fekvő országunkat, alvízi államként pedig a vízszennyezés is fokozottan érint bennünket. Vendégünk ugyanennél a pontnál hangsúlyozta, a problémák többsége azonban szerencsére helyben kezelhető és megoldható lenne, hiszen ahhoz saját érdekünk fűződik. Kér azért a bizonyos feltételes módért…

4. „Úgyis feltalálnak/kitalálnak majd valamit.” A technológia fejlődésébe vetett vak hit igen csalfa, hiszen az elmúlt 200 évben valóban csodálatos dolgokat fedeztünk fel, de lássuk be, a végső egyenleg még mindig negatív, hiszen a technológiai gondolkodás keretein belül nem voltak kezelhetők a felmerülő problémák – hívta fel a közönség figyelmét Lányi András.

5. „Bízzuk a politikusokra!” Ez szintén egy illúzió: ha mindenki ugyanarról beszél, azt hisszük, majd a vezetők kitalálnak valamit, ha kicsiben és helyben már nem lehet globális hatást elérni. Ennek kapcsán Lányi András csak annyit jegyzett meg, hogy a davosi és hasonló világkonferenciákon pont azok találkoznak egymással, akiknek a változás egyáltalán nem áll érdekükben.

6. „Meg kell dönteni a kapitalizmus rendszerét.” A szélsőségesség, a radikalizmus sosem célravezető. Ez az érv mondhatni a „ne kelljen semmin se változtatni” egyik alesete, hiszen a „haszonleső szörnyetegekre” így nyugodtan rákenhetünk mindent. Amolyan ellentmondásos ez a helyzet, hiszen amennyire ragaszkodunk ehhez a rendszerhez, legalább ugyanannyira gyűlöljük.

7. „Úgyis épp elég bajom van, ne nyomasszanak még jobban!”, vagyis a saját érdek mindig fontosabb lesz a jövőnél. Meghívott vendégünk kiemelte, nagyon rossz a szóhasználat, amikor a „zöldek” az ökológiai önkorlátozás fogalmával élnek. Helyette inkább képzelőerőre van szükség, hogy a más is lehet szebb, jobb, élhetőbb és tartalmasabb, amikor képesek vagyunk lecsökkenteni a rendszertől való kiszolgáltatottságunkat, ami egyfajta felszabadítási mozgalomként is felfogható. Noha vannak erre vonatkozó kezdeményezések (pl. ökofalvak létrehozása), ennek az ára rendkívül nagy, nem mellesleg pedig a rendszer akaratlanul is bünteti azokat, akik nem az ő játékszabályaik szerint játszanak.

Lányi András a végső megoldást édesanyjától tanulta, mely szerint, ha egy probléma túl nagy, azt fel kell bontani sok kis részfeladatra, így a megoldás már sokkal kezelhetőbb lesz. Tény és való, hogy sok önbizalomra van szükség a helyben elkezdett változtatásokhoz, az ökodiktatúra helyett azonban ez az alulról való építkezés sokkal célravezetőbb. Csak bízzunk benne, hogy előbb-utóbb célba ér a „sok kicsi sokra megy” elve, mielőtt az emberiségnek végleg bealkonyul. Bővebben