Találkozások

Október 29-én folytatódott Találkozások című sorozatunk, mely alkalmon Buda Ádám énekmondó, valamint Barcsikné Tercsi Ibolya népi iparművész voltak Kriskó János kulturális szakújságíró beszélgetőtársai.

A színpadon elsőként Buda Ádám foglalt helyet, aki meghatottan idézett fel néhány édesapjával közös, kedves emléket. Mint elmondta, testvéreivel önfeledt gyermekkorban volt részük, amiben nem igen szabtak határt a bolondozásoknak, sőt ezekben édesapjuk is előszeretettel vett részt. A család pezsgő társasági életet élt: a Buda-házban gyakorta megfordultak fafaragók, írók, költők és zenészek, melyek, utólag már az énekmondó is belátja, akarva-akaratlanul nagy hatással voltak rájuk. Buda Ádámot sokáig a sport érdekelte, és noha egy időben színész is szeretett volna lenni, Kobzos Kiss Tamás hatására egy életre elköteleződött a koboz iránt, melyet később sok másik hangszer is követett. Kezdettől fogva a reformkor előtti zenék érdekelték, hiszen meglátása szerint ezt követően minden muzsika dallamvilága természetellenes, a szövegek pedig túlontúl kacifántosak. Kivétel persze ez esetben is akad: kifejezetten szereti Arany János, Petőfi Sándor és József Attila költeményeit.

Zenei pályája során sok formációban megfordult már: tagja volt a Renaissance Consortnak, a Kecskés Együttesnek (akinek vezetőjét második mesterének tartja), a Tabulatúrának pedig mindmáig állandó tagja, ami nemrégiben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Noha magyar zenét játszik, külföldön is megfordult már, többek között Hollandiában és Algériában. Örömmel mesélte azt is, hány és hány tanítványából lett már zenész, így biztosítva a jelenlévőket, hogy van utánpótlás mind a műfaj, mind pedig fő hangszere tekintetében. A beszélgetés végén két régi magyar költeményt is előadott zenejáték kíséretében.

Másodikként Barcsikné Tercsi Ibolya szövő foglalt helyet a kérdező, Kriskó János mellett a pódiumon. A vendég elárulta, noha tanyáról származik, a mesterségének gyökerei nem onnan erednek. Elmondása szerint nehéz, de jó gyermekkora volt, 15 éves korától viszont dolgoznia kellett, hiába gondolkodott a továbbtanuláson. Mai szemmel nézve igen fiatalon, 18 évesen ment férjhez, és csak gyermekei születését követően állt vissza a munkába, akkor már a Szórakaténusz csapatát erősítve. Itt ismerkedett meg, szeretett bele, majd végül egy életre szólóan el is köteleződött a szövés mesterség mellett. Ami kezdetben csupán hobbinak indult, hamar szenvedéllyé vált: tehetsége és kézügyessége révén, egyesületi támogatással, első közös kiállítása Prágában valósult meg, ahol párnákkal, falvédőkkel és asztali futókkal képviseltette magát.

A korai továbbtanulás elodázása óta pedig mondhatni folyamatosan tanul és szerzi az újabbnál újabb képzettségeket. Legújabb végzettsége szerint élőszavas mesemondó, melynek fortélyait a Hagyományok Házában nem mástól, mint Agócs Gergely népzenekutatótól tanulhatta meg. Noha a vizsgáján még félt saját tájnyelve szerint mesélni, azóta már büszkén használja a kecskeméti ö-zést, melyet olyan magas fokon művel, hogy már a Meseszó Egyesületbe is felvették. A program zárásaként a közönséget azzal a történettel varázsolta el Barcsikné Tercsi Ibolya, melyre a vizsgájakor is készült, és amelyet azóta sehol sem adott elő. Bővebben