Események június 2026 hónapban – Katona József Könyvtár
Ugrás a tartalomra
Események betöltése

« All Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Empátia mini-konferencia

február 28. 14:00 - 17:00

Február 28-án hatalmas érdeklődés mellett valósult meg az Empátia Pszichológiai Központ Empátia mini-konferenciája. Noha ezt a rendezvényt a 2025. évi esemény „kistestvérének” szánták, azonban az sem látogatói számában, sem szakmai színvonalában nem maradt el az előzőtől. A háromórás konferencia kezdetén ezúttal is Csernák Krisztina egészségszakpszichológus köszöntötte a megjelenteket, akik közt volt kecskeméti, a környező településről érkező, de még megyén túli látogató is, és mint kiderült, a közönség fele az első esemény miatt szavazott újra bizalmat a rendezvénynek.
Az előadók sorát Tóth Szilvia prevenciós és mentálhigiénés szakember nyitotta, aki az általa kidolgozott tudatos ÉLET programját ismertette, miszerint a változás a közhiedelemmel ellentétben nem egy tudatos döntésen, sokkal inkább az önazonosságon áll vagy bukik. Az ÉLET mozaikszót részekre bontva (mint élmény, lelkesedés, empátia és tolerancia), kulcsszavak mentén juthattunk közelebb ahhoz, miként érhető el a valódi, tartós átalakulás. Az élmény az első lépcsőfok, amely személyessé teszi mindennapos tapasztalatainkat, melynek alapfeltétele, hogy tudjunk teljes figyelemmel jelen lenni egy adott folyamatban, miközben nem tervezünk, gondolkodunk, átadjuk magunkat a flow élményének. A lelkesedés az a hatóerő, ami visz bennünket előre, így hétköznapi feladataink közepette érdemes megállni egy-egy pillanatra, és megkérdezni magunktól, mi az az 1 százalék, amin változtatni tudunk a hatékonyság érdekében. Az empátia része, hogy ne akarjunk mások helyett problémákat megoldani, hanem tudjunk hallgatni és meghallgatni a másik felet. És végül a tolerancia, vagyis az akadályok elviselése, melyhez olykor szó szerint venni kell három nagy levegőt, hogy ne azonnal, érzelemből reagáljunk.
Második előadóként Marosi Tímea pszichológus, neurofeedback terapeuta a rezilienciáról és az érzelmi alkalmazkodásról tartott előadást. Az érzelmi hajlíthatóság mentális egészségre gyakorolt hatása rendkívüli, aminek tartóoszlopai öt fő kritérium mentén határozhatók meg. Az első az önszabályozás, mely teret enged a negatív érzelmek megélésének, viszont a teljes érzelmi belesüllyedés ennek már nem része. A második az optimizmus, ami a most divatos „hurráoptimizmus” helyett a reális alapokon nyugvó derűlátással feleltethető meg. A harmadik a kapcsolatok, hiszen mozgósítható kapcsolati háló nélkül nem beszélhetünk érzelmi ellenállóképességről sem. A negyedik a kontroll, vagyis a cselekvés, hogy képesek legyünk eldönteni, tudunk-e hatni az adott helyzetre vagy sem. Az utolsó, az ötödik pedig az értelem, ami pontosabban az érzelmi átkeretezést jelenti, hogy a kudarcok közepette is képesek legyünk megtalálni a helyzetben a pillanatnyi jót, amelyből tanulni és fejlődni tudunk. Marosi Tímea útravalóként fogalmazta meg az önmagunkkal való együttérzés, a kognitív átkeretezés és a hálanapló vezetésének gondolatát.
A mini-konferencia szünetét követően néhány percben megemlékeztek a nemrégiben elhunyt pszichológus szakemberről, Dologné Kovács Izabelláról, aki szakértőként gazdagította az Empátia Pszichológiai Központ első kecskeméti konferenciáját. A nehéz perceket követően Csernák Krisztina gyászfeldolgozási szakterapeuta, egészségpszichológus tartotta meg előadását az életmódváltás pszichológiájáról. Az előadó erőteljesen cáfolta azokat az érveket, amelyek szerint az egészséges életmódot a motiváció vagy az akaratgyengeség szabotálná. Mindezt sokkal inkább döntési rendszerünk modelljei programozzák: a gyors, könnyű megoldásokat kereső automatikus rendszer1 és a lassú, elemző, jövőre fókuszáló tudatos rendszer2. Mindezt tovább tetézik az otthonról hozott, „örökölt asztal” mintáink („ételt nem dobunk ki”, „addig nem állsz fel, amíg meg nem eszed”), így az életmódváltás sokszor a lojalitáskonfliktussal kéz a kézben jár. Csernák Krisztina szerint az ördögi körből való kilépés első pontja a tudatosítás, amit az újrakeretezés követ és végül az alternatív érzelemszabályozási technikák zárnak. Mindezt hosszú távon segíti, ha az életmódváltást az identitásunk részévé tesszük, ha tudatosan alakítjuk át a környezetünket és a jó családi, baráti kapcsolatokra koncentrálunk, melyek természetes „nyugtatószerei” az idegrendszernek.
Utolsó előadóként Adamik Zsanett mentálhigiénés segítő szakember, relaxációs tréner lépett a színpadra, aki először a szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszer aktivitásával járó testi folyamatokat ismertette a közönséggel. Ideális esetben a kettő működése egyensúlyban van, azonban a modern világ stresszorai jelentősen eltolják a kettő működését a szimpatikus idegrendszer irányába, amikor pulzusunk emelkedett és tartós készenléti állapotban vagyunk. Ezekre az aránytalanságokra dolgozták ki különböző önszabályozási módszereket, mint amilyen például a hipnózis, az autogén relaxáció, a progresszív relaxáció vagy a mindfulness. Relaxált állapotban ugyanis lassul a pulzusunk, csökken a túlgondolás mértéke, jobb az érzelemszabályozás és teret kap a regeneráció. Mindebben természetesen az egyedi tényezőknek is szerepe van: az idegrendszer aktuális állapotának, a személyiség jellemzőinek és a pszichodinamikai tényezőknek, valamint az adott helyzetnek és a körülményeknek, és tény, hogy tényleg nem mindenkinek való. A relaxált állapot eléréséért Adamik Zsanett azt javasolta, tudatosítsuk magunknak, hogy ez a fajta pihenés mindenkinek jár, próbáljuk csökkenteni az ártalmas környezeti hatásokat (pl. képernyőidő, séta hiánya), sajátítsunk el relaxációs technikákat (keressük meg azt, amit sajátunknak érzünk), és az sem árt, ha közben közösségekhez kapcsolódunk. Bővebben

Részletek

Dátum:
február 28
Időpont:
14:00 - 17:00
Esemény kategória:

Helyszín

Katona József Könyvtár
Kecskemét, Piaristák tere 8. Magyarország + Google Térkép
Adatvédelmi áttekintés
Katona József Könyvtár

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.