Ahogyan sorozatunkban végigkísértük a Bánk bán színpadra állításának történetét láthattuk, hogy az egyben, a Bánk bán értelmezéseinek története is. Szinte folyamatosan felszínen van a kérdés: Nemzeti dráma-e, vagy szerelmi tragédia. Forradalomra lelkesít-e, vagy a hatalommal való megbékélést kívánja igazolni. A közéleti, vagy a magánéleti sérelmek hangsúlyosabbak Bánknak a királyné elleni fellépésében. Ennek értelmében vált erőteljesebbé esetenként Tiborc, Petur, Gertrúdis Melinda vagy Bánk alakja.
A különböző értelmezésekből adódóan folyamatosan történtek kísérletek a dráma megújítására, újszerű színpadra állítására. Ezek a kísérletek mindig nagy vitát váltottak ki irodalomtörténészek és rendezők között.
Annak idején Hevesi Sándor dramaturgiai változtatásira reagálva, Németh Antal 1928-ban írja a Budapesti Hírlapban:
„Ha ma az egyik igazgató átalakítja Bánk jellemét, holnap egy másiknak jut eszébe átalakítani Gertrúdisét, egy harmadiknak Melindáét. Hol lesz itt megállás? Nem közvagyon lesz a Bánk bán, hanem közpréda!”
Tény, hogy a Bánk-bánból politikailag minden kor, minden társadalom azt emeli ki, azt hangsúlyozza, ami számára az adott helyzetben legidőszerűbb.
Mátrai-Betegh Béla a Magyar Nemzetben írta 1955-ben:
„ Minden gonddal előkészített Bánk bán előadás kiemelkedő lehetőség a bemutató kor világnézetének, változó világképének érzékeltetésére. A Bánk bánt a nemzet olykor örömében kondította meg, de többször félreverte veszélyre figyelmeztetőn vagy tiltakozva.”
Czimer József, a pécsi Nemzeti színház dramaturgja 1975-ben megjelent tanulmányában szintén a történelmi aktualitást hangsúlyozza, amikor a Bánk bán színpadi pályafutását megvizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a drámának igazi színházi sikere csak akkor volt, amikor a közönség saját politikai törekvéseinek igazolását látta benne.
De hogy van ez napjainkban? Füzi László szavaival, a történelem „megszűnésének” időszakában? Miképpen írhatók át a nemzeti fogalom hagyományos elemei?
Füzi László a 2001-es bemutató kapcsán írja:
„A történelemhez való viszony tisztázása minden korábbi Bánk bán előadásnak a fő kérdése volt, a történelemből „kilépő” kornak azonban szükségszerűen más választ kell adnia az élővé tétel kapcsán felmerülő kérdésekre, mint az előző időszakokban”
Sikerül-e más választ adni? Sikerül-e élővé tenni a drámát? Sikerül-e magvalósítani az újító színházi törekvéseket? Milyen előadások születnek? Megannyi kérdés.
Urbán Balázs a Színház című folyóirat kritikusa szerint a Bánk-bánnak nagyjából kétféle előadása létezik:
„ Az egyik a hagyománytisztelő, mely a népművelő-népnevelő hagyománytól vezettetve vagy a kötelezőolvasmány pótlékot kereső diákok szervezett színházlátogatására számítva különösebb rendezői értelmezés nélkül csak a szöveg színpadi lebonyolítására törekszik. Ezen belül jó esetben az alkotók veszik a fáradságot, s elemzik a mű szövegét, kibogozzák a kissé kusza cselekményt, megtalálják az egyes mellékszereplők igazi funkcióját, s ezzel legalább a mű megértésének tesznek jó szolgálatot.
A másik út azoké, akik igyekeznek a szövegben valami korábbitól eltérő értelmezési pontot találni, s tartalmában és stílusában ehhez igazítják az előadást. E bemutatóknak…. mintha céljuk kicsit annak bizonyítása lenne, hogy a Bánk bán nem poros, nehezen játszható klasszikus, ellenkezőleg, az újszerűbb színházi törekvéseknek is használható alapanyaga.”
Vajon a most ismertetett két előadás is ezt a kétféle szemléletet tükrözi?
Az első előadás bemutatója a színház 75 éves fennállásának jubileuma alkalmából, 1971. október 14-én volt, a második 30 évre rá, 2001 március 15-én.
Az előadások rendezői a bemutató előtt a nyilatkoznak, hogy hogyan látják a történetet, hogyan értelmezik a drámát.
Turián Györgytől az 1971-es bemutató rendezőjétől megkérdezték: minek látja a drámát?
„ – Politikai dráma és sorstragédia egyszerre. E kettő oly szorosan szövődik egybe, oly mértékben feltételezi egymást, hogy csak mesterségesen, kizárólag elemzés céljaira lehet különválasztani. A darab a politikai zűrzavar, a korrumpálódott és züllött hatalom légkörében indul.. . A félelem és a bizonytalanság képei töltik be a dráma kezdő jeleneteit – s nemcsak Simon és Mikhál retteg attól, hogy Peturt kihallgatják és besúgják, hanem Gertrúdis is bizonytalanságban, sőt félelemben őrlődik Ottó és ellenségei, a magyarok miatt. Egy mesterséges egyensúlyi állapot bomlik fel a szemünk láttára…. Bánk ellenáll annak, hogy a konfliktus erőszakos megoldása mellett kötelezze el magát, s érvei önmagukban helytállóak is Petur demagóg forradalmisága ellenében: ami békésen, reformokkal megoldható, azt a nemzet érdekében erkölcstelenség véráldozat révén megoldani… . De nem lehet: Melinda megrontása, Tiborc panasza, … ezek a lépcsőfokok vezetnek odáig, hogy magányos lázadóként, de a nemzet érdekeit képviselő tiszta, becsületes hatalom nevében erőszakosan számoljon le az erőszakos Gertrúdisszal. Endre végül felismeri Bánk tettének szükségszerűségét, ezáltal a hatalom megszilárdul, immár lehetősége van arra, hogy a nemzet iránti feladatát teljesítse… De ezért a lehetőségért Bánk Melindát, boldogságát, szerelmét, – önmagát áldozta fel. És éppen ez a szolgálat és ez az áldozat, a kettő tragikus egysége az, ami felemel, megtisztít.
Ez az én látomásom a … darabról.”.
A 2001-es bemutató rendezője, Bodolay Géza így vall a drámáról:
„Most pedig olyat teszek , mint még soha, bemutató előtt: megpróbálom néhány mondatban összefoglalni, hogy mit gondolok a szereplők viszonyairól.
Az egészséges közönséget ugyanis csak a történet érdekli. Tehát:
Gertrúdis és Melinda egyaránt hosszú hónapok óta férfi nélkül él. Endre valahol hadakozik, Bánk az országot járja.
Ottó és Biberach feltehetően valami közös élményként jutott először a szerelmi öröm közelébe, miközben gyilkoltak is ha kellett. Ottót a nénje, Gertrúd vezette rá, hogy a szerelem nőkkel is élvezhető. Gertrúdisnak csak a hatalom maradt az öröm forrásaként. A környezetében egyetlen szóba jöhető férfi Bánk lenne, de az meg halálosan szerelmes Melindába, aki bátyjaival együtt örök-idegen. Melinda és Izidóra egyaránt elvágyódik. A két öregedő spanyol fivér túl van a saját forradalmán, most már túl szeretnék élni.
Tiborcot , aki valaha Bánk harcostársa volt, mára az utcára juttatták a jó merániak, – felesége ott zenél. Petur egyedül lázad, társak nélkül. A palotában és kinn a világban áll a bál…”
A bemutatókat követő kritikák is sokszínűek.
Csáky Lajos a Petőfi Népében 1971. október 24-én megjelent kritikájában a következőket írja:
„Nincs kétség, hogy a mindenkori felújítások legfőbb feladata, hogy Katona Józsefet, gondolatait, véleményét, nemes veretű nyelvét közelebb hozza a közönséghez. De van rá eset, amikor a mű vélt, vagy tényleges dramaturgiai gyengeségeinek eltüntetése ürügyén érzékenyebb mélységig belevág a műbe az operáló kés. Sajnos ez történt most is. A három felvonásba sűrített tragédia a rövidítések, átformálások után nemcsak cselekményszálakban lett szegényebb, hanem gondolatokban is. … Hiszen nyelvi szépségekben gazdag dialógusrészek maradtak ki, a mű legismertebb jeleneteinek fontos mozzanatait törölte a dramaturg ceruzája
Emellett a lefogottabb modernnek ítélt színpadi mozgás, a természetes beszéd erejável hatni akaró dikció néha kioltotta a dialógusok ragyogását, elszürkítette Katona nyelvi leleményét”
A színészek játékát így elemezte.
„Pózmentes természetesség jellemezte Áts Gyula Bánk bánját. Az általa megformált figura inkább töprengő, inellektuálisan fontolgató embernek tünt. … Rendezési hiba, hogy szinte önvédelmi gesztusnak tűnik Gertrúdisszal folytatott vitájának végén, hogy a királyné kezében levő tört Gertrúdis ellen fordítja. Pedig itt, az írói útmutatás világos. Bánk megátkozza”megszurkálja „ és üldözi Gertrúdist. S ennek a mozzanatnak a hiányát nem pótolja az a kalandfilmbe illő fordulat sem, hogy a trónszék felé támolygó Gertrúdis magára rántja a hatalmas alkotmányt”
A Gertrúdist alakító Dévay Camilláról írja, hogy drámai erényeit nem tudta kibontakoztatni, kölsőséges eszközökhöz folyamodott.
Pályi András a Magyar Hírlapban ír elismerően a színészi alakításokról:
„Áts Gyula Bánk bánjából a legparányibb patetizmus is hiányzik. Lemond a látványos töprengésről és az egetrengető megrázkódtatásról.
… Említhetjük Úri István gúnyos-irónikus, s e gúnyos álarc mögött mégis valami többre szebbre vágyó Biberachját, s Piróth Gyula őszinte, póztalanul keserű Tiborcát vagy Székhelyi József léhűtő Ottóját. És Faluhelyi Magdát, aki Melindát, a dráma legmegoldatlanabb alakját… élő és érző asszonyként viszi színpadra.”
A díszleteket és a jelmezeket Csáky Lajos , a Petőfi Népe kritikusa nagyszerűnek találta.
„Örömmel üdvözöltük Varga Mátyás nagyszerű díszleteit, Poós Éva régi kódex-illusztrációk formavilágától ihletett jelmezeit. Ezek adták meg az igazán méltó külsőségeit az előadásnak.”
A budapesti kritikus, Koltai Tamás dícsérő szavaiban azonban némi iróniát vélük felfedezni.
„Varga Mátyás lomhán változó, lépcsős-függönyös-árkádos operai díszletei: csábítanak az „átalános színjátszásra”. A Poós Éva tervezte ruhák az anyagszerűség, a színek és a szabás nagyvonalúságának tündökletes hatásával percekre lefoglalják érzékszerveinket.”
Végezetül így foglalja össze az előadást
„E jubileumi jutalomjáték valódi drámai élmény helyett csak díszelőadást nyújtott.”
Bodolay Géza 2001-ben tűzte műsorára a Bánk bánt:
Az előadás nagy vitákat váltott ki. Ezek közül a két jeles kecskeméti irodalomtörténész Füzi László és Szekér Endre kritikájából idézünk. Megjelentek a Petőfi Népében, 2001. március 26-án és 27-én.
Részlet Füzi László: Tiborc üres üveget gyűjt című cikkéből. A teljes cikk itt olvasható >>
„Bodolay Géza legnagyobb érdeme az, hogy rámutatott a hagyomány továbbvitelének és használhatóságának lehetőségére. Katona Bánk bánját a történelmi hagyomány részének tekinti, a történések számos elemét pedig a mai világ által megteremtett képzetekkel jeleníti meg, gondoljunk például a tivornyázásra, vagy arra, hogy elszakad a történelmi díszletektől és jelmezektől, a színpadkép mindvégig a mi korunk felé mutató nyitottságot képviseli. Mindeközben érződik Katona dramaturgiájának mély ismerete is: a szereplők itt valóban elbeszélnek egymás mellett, mintegy önálló térben léteznek, a színpad több önálló helyi értékekkel bíró térre történő felosztása, s a terek egymás kárára történő felnövesztődése biztosítja talán leginkább az előadás feszültségét.
A színészek nem Bánkot, Gertrúdist vagy Tiborcot jelenítik meg, hanem azt mutatják meg, hogy ma milyennek tudjuk elképzelni Bánkot, Gertrúdist vagy Tiborcot. Az előadás vérbeli csapatmunka eredménye.”
Szekér Endre: Vallomás a Bánk bánról. Részlet. A teljes cikk itt olvasható >>
„A Bánk bán hőseinek sorsát valamiféle zanzásított változatban követhetjük nyomon. Ritka a fel-felizzó pillanat, az elmélyült szövegmondás. Több a színpadi mozgás, a szereplők helyváltoztatása, a díszletek mozgatása, a csillárok felemelkedése, lesüllyedése, a gyertyák meggyújtása, vagy eloltása…
Egy-egy jelenetet, így a közismert Tiborc monológot is „kissé elidegenítve” láthattuk a színpadon. Tiborc „kukázik”, az üvegeket szedi össze a királyi udvarban, s panaszkodik sorsáról Bánk bánnak. Nem lehet és nem szabad „megértően hallgatni” erről a jelenetről, hiszen a magyar drámairodalom egyik legjelesebb részéről van szó. Pontosabban: lett volna szó. Kár érte. De néhány másik fontos drámarészlet is szétesett, a hagyományos értelemben vett konfliktus tünt el, és a drámahősök olykor beleolvadtak a tömegbe.
A színházi műsorfüzet említi: „Az ezredforduló színpadához alakította Bodolay Géza”. Bevallom, ezt nehezen értem. Mi ebben az előadásban az ezredforduló színpada? A Bánk bánt ismerő ember, kételyeivel távozhat a színházból. Ez Katona József Bánk bánja? Nem hiszem.”
A Bánk bán bemutatók történetét Orosz László reményt keltő gondolatával szeretnénk zárni:
„Talán bízhatunk benne, hogy a Bánk bánnak lesz mondanivalója a következő nemzedékek számára is.”
Felhasznált irodalom:
- Koltai Tamás: Magyar drámák színháza, Bp., 1979.
- Lisztes László: Katona József. Bibliográfia. Kecskemét, 1992
- Németh Antal: Bánk bán száz éve a színpadon. Bp., 1935.
- Orosz László: A Bánk bán értelmezéseinek története. Kecskemét, 1999.
- Pándi Pál: Bánk bán-kommentárok. I-II. köt. Bp., 1980.
- Sándor Iván: Vég semmiség. A százhetven éve fel nem fedezett Bánk bán. Pécs, 1993.
- Tapasztóné Perlaki Magdolna: Katona József Bánk bánja a magyarországi színpadokon 1945-1989 között. Disszertáció. Kecskemét, 1989.
