Események július 2025 hónapban – Katona József Könyvtár
Ugrás a tartalomra
Események betöltése

« All Események

  • Ez az esemény elmúlt.

96. Ünnepi Könyvhét: Nemzeti eledeleink Jókai Mór nyomán

június 11. 17:00 - 19:00

„Nemcsak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes ételeket milyen ízlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl egymás után úgy, hogy az elköltött étel valósággal kívánja az utána következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott, akkor hoznak megint valamit, amire azt kell mondani, hogy »de már ebből eszünk!«” – ezzel a felütéssel vette kezdetét június 11-én a kulináris élvezetekkel egybekötött irodalmi estünk a könyvtár Zöld udvarán. Nemzeti eledeleink Jókai Mór nyomán címmel Ács Imre nyugalmazott mesterpedagógus beszélt egykor élt költőfejedelmünk és a kor kedvelt ételeiről, míg Hegedűs Zoltán, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze Jókai-szövegek felolvasásával tette színesebbé a programot, mely a 96. Ünnepi Könyvhét rendezvényeinek sorát gazdagította.
A rendszeres Jókai-olvasók számára biztosan feltűnt, milyen gyakran és mennyire részletesen ír regényeiben írófejedelmünk a gasztronómiai örömökről. Az általa jegyzett 120-125 műben közel 300-féle étel és gasztronómiai esemény tűnik fel: A mi lengyelünkben ürgepörköltet, a Szabadság a hó alattban lúdgége levest, A cigánybáróban krampampulit, a Rab Rábyban puliszkát készítenek, a Fráter Györgyből pedig gyakorlatilag meg lehet tanulni a füstölt sajt készítését. Vendégünk, Ács Imre úgy fogalmazott, Jókai a nemzeti gasztronómia menedzsere volt, melynek dicsérését élete végéig személyes missziójának tekintette. Noha Jókai Mór nem volt kifejezetten nagy étkű ember, jó étvággyal, ínyencként fogyasztotta kedvelt ételeit, többek között a disznókörömmel készült bablevest, a vöröskáposztával tálalt rucát, a kapros-túrós lepényt és a töpörtyűs pogácsát. Noha a teljes palettát nem, de az író nevével fémjelzett levest az esemény végén meg is kóstolhatták a vendégek, akik az irodalmat követően örömmel feledkeztek bele a gasztronómia örömeibe. Bővebben

Részletek

Dátum:
június 11
Időpont:
17:00 - 19:00
Esemény kategória:

Helyszín

Katona József Könyvtár
Kecskemét, Piaristák tere 8. Magyarország + Google Térkép