- Ez az esemény elmúlt.
Családunk és más állatfajták… – gondolatok gondról, gondoskodásról, családi életre nevelésről, családterápiáról
2023.03.18.. 14:00 - 15:00
Március 18-i előadásában meghívott vendégünk, Dr. Deme Tamás művelődéskutató, egyetemi docens az első és egyben alapvető szocializációs közegünkről, a családról tartott sokrétű, közvetlen hangnemű előadást. Elmondta, a program címével és a népszerűsítő plakáton szerepeltetett majmokkal csupán arra akart utalni, hogy még a XXI. században is mennyi mindent tanulhat az emberiség az állatoktól. Nem létezik egyetlen, mindenki által elfogadható és mindenkire ráhúzható fogalom, hiszen az rendkívül változatos formákat ölt: beszélhetünk nukleáris, nagy-, mozaik-, csonka-, gyermekét egyedül nevelő és még sok-sok más családról, melyek más-más életbeli helyzetet jelölnek. Sőt, Deme Tamás megemlítette, még az egyedül élők sem feltétlen gyökértelenek, hiszen lehet választott családunk is, melyre példaként hozta Böjte Csaba ferences rendi szerzetest, aki már közel 6000 gyermek felnevelésében segédkezett, és így egy igen népes családot tudhat magáénak.
E fogalom meghatározását nemcsak a társadalmi, hanem a kulturális változások is alakították. Így például Magyarország Alaptörvénye szerint egy anya és egy apa alkotja az egységet, ezzel szemben Franciaországban egyes és kettes számú szülőként jelölik meg a feleket. Éppen ezért is fontos a határok tiszteletben tartása, legyen szó a család egységéről, a házasságot kötő felekről, vagy éppen egy országról, amely mellett még mindig beszélhetünk viszonyulásról, párbeszédről. Utóbbi fontossága, ha lehet, még hangsúlyosabb a pergő, impulzusokban gazdag XXI. században. Deme Tamás éppen ezért azt javasolta, ha hazatérünk, mindig kérdezzük meg családunktól, hogy telt a napjuk, ha egyedül élünk, telefonon hívjuk fel egy-egy szerettünket, hívőként pedig akár Istenhez is fohászkodhatunk. A lényeg változatlan: ne felejtsünk el kapcsolódni egymáshoz! Bővebben