- This event has passed.
Dr. Sándor Ildikó: Az ünnepi szokás, mint közösségi cselekvés
2023.05.03.. 16:00 - 17:30
A 2022-ben elnyert Családbarát munkahely 2022 pályázatunk jóvoltából Dr. Sándor Ildikó néprajzkutatót hívtuk meg vendégül, hogy az ünnepek megtartó, közösségkovácsoló erejéről beszéljen a nagyérdeműnek. A Hagyományok Háza munkatársa egy gyors definícióval kezdte előadását, melyben a néprajzi értelemben vett szokások három fő jellemzőjét emelte ki: automatizmus, kollektivizmus és a rendszeresség, vagy úgy is fogalmazhatnánk, a „mindig” elve. Ugyanúgy beszélhetünk hétköznapi szokásokról (pl. moldvai magyar közösségekben a „Jövögetnek?”, „Menegetnek.”, az adott szituációra reagáló köszönésformulák), vagy ünnepiekről, melyek kötődhetnek jeles napokhoz (pl. naptári év kiemelt egyházi ünnepei), az ember életét végigkísérő nagy fordulópontokhoz (pl. házasság), illetve a munkához és a gazdálkodáshoz (pl. aratás, szüret).
A második szokáscsoport kapcsán hangsúlyozta, hogy azok nem egyszeri alkalmak, hanem sokkal inkább események sorozatából állnak, melyek nemcsak az egyént segítik át a változás tényének elfogadásán és az érzelmi krízis meg- és túlélésén, hanem a környezetre is ugyanúgy jótékony hatással vannak, legyen szó születésről, halálról vagy éppen a házasságról. Dr. Sándor Ildikó ezt az utóbbi példáján keresztül fejtette ki: első lépésként elköszönünk a régi énünktől (menyasszonysiratás), majd egy megfoghatatlan pillanatban megtörténik a transzcendens átváltozás, végül pedig az új énhez közelítés (anyós kockacukrot ad a menyének, hogy legyen legalább olyan édes a férjével közös élet, majd az új asszony átöleli a ház kemencéjét).
A népszokások persze az idő múlásával sokat változtak, alakultak, mely köszönhető egyrészt annak, hogy ma már jóval kevesebben gazdálkodnak, átalakult az általános világképünk (a mágikus, mitikus tradíciók háttérbe szorultak), az időről való gondolkodás a ciklikus helyett lineárissá egyenesedett, valamint a kollektivizmus helyét átvette az individualizmus, vagyis az egyén már sokkal fontosabb, mint a közösség érdeke.
Abban az esetben, ha egy kultúra alapja a szóbeliség, a fontosabb üzeneteket egyszerre több kommunikációs csatornán próbálják meg közvetíteni, hogy egyiken biztos célt érjen. Az első maga a szöveg, melynek jellemzője a más szóhasználat, tartalom és stílusregiszter (például a vőfély humoros, emelkedett hangneme és az ott elmondott alkalmi versek), a zene (hiszen egy-egy ünnepi időszaknak kötött a repertoárja, mint például a böjtnek is), a mozgás, mely megjelenhet a gesztusok (pl. egy nagypéntek reggeli mosdás egyben spirituális megtisztulás is) és a többszereplős szokások (pl. körmenetek) szintjén is, a tárgykommunikáció (pl. hímes tojás, karácsonykor kitett dió, fokhagyma), illetve maguk az ételek (ünnepi módon evés, ami nagyobb mennyiséget és jobb minőséget takar).
Akadnak olyan ünnepek is, melyek már pusztán az emlékanyagban élnek tovább, lévén azokat már senki nem gyakorolja, Dr. Sándor Ildikó szerint pedig ilyenkor ezeket kényszerrel sem lehet „visszavezetni”. Sokat segítenek a hagyományok életben tartásában azok a családok, melyek körében egy-egy tradíció máig szívósan tartja magát (pl. adventi közös éneklés), illetve az intézményességben tudatosan újjáélesztett ünnepek (pl. betanult műsorok a családnak), valamint a fesztiválkultúra és az adott városokban megrendezett nagy rendezvények, ahol a népszokások színpadi jelenségként tűnnek fel. Vendégünk szerint azonban nem az számít, hogy mely szokást mikor próbáljuk meg rendszeresíteni életünkben, mert ennél sokkal fontosabb, hogy azzal az adott közösség azonosulni tudjon, mert akkor fogják igazán magukénak érezni. Bővebben
