- Ez az esemény elmúlt.
Dr. Virág Ágnes: A művész teste
2023.04.25.. 17:00 - 18:15
Dr. Virág Ágnes művészettörténész április 25-én újabb, jó egy évszázadot átölelő történeti áttekintéssel örvendeztette meg a művészet iránt érdeklődő közönséget, melynek fókuszában a művész testéhez való viszonyulás állt. A reneszánszban és a gótikában egy egységes, homogén, zárt rendszerként tekintettek rá, noha tény és való, hogy a művészek már ekkoriban is igyekeztek belecsempészni magukat, sokszor titokban, a készülő műalkotásokba, pusztán az ego nyomására. Így született meg Boticelli Háromkirályok imádása című festménye, melyen a Medici család mellett saját magát is szerepelteti, ahogy Michelangelo is előszeretettel rejtette el groteszk képmását készülő munkáiban. A barokkban az önábrázolás még nagyobb teret nyert magának, ami tetten érhető Dürer krisztusi önábrázolásában, vagy például Rembrandt és Rubens önarcképeiben.
A 19-20. században bekövetkező ipari forradalom sok változást hozott a művészetben: egyrészt az öltözéken használatos gombokkal ugyanúgy jelen voltak a „bezárt”, üzletemberszerű képi ábrázolások, míg a háború következményei a csonka testeken volt tetten érhető, nem beszélve a pszichoanalízis és szexuálpszichológia ekkori ébredéséről, ami miatt egyre inkább betekintést engedtek a művészek az addig „elrejtett” testekbe. A II. világháború után már aktívan használták az emberi testet mint művészeti eszközt, akár performanszok részeiként is. Az 1970-es években kapott lángra az extrémitás, a ’80-as években már a fogyasztói kultúra kritikája is megjelent, míg a ’90-es években az eleddig háttérbe került testrészek fókuszba helyezésével a sokkolás vált a művészet fő céljává.
A madártávlatszerű történeti áttekintést követően Dr. Virág Ágnes Sturcz János ötös besorolását véve alapul kategóriák szerint mutattak be a XX. és XXI. századi, a művész testére építő alkotásokat. Ennek első válfaja az úgynevezett festői, gesztikuláló testek, mint például Hajas Tibor testlenyomatai, a lőtt alkotások, az oxidációs festmények (melyek a rájuk csorgatott vizelet hatására váltanak színt), a taposott vagy éppen harapott képek. A rituális és lázadó test kategóriájába tartozó művek közül az előadó kiemelte Detvay Jenő munkáit (melyeket a művész saját kedvtelésből, mintegy önmagának készített), illetve Lynda Benglis botrányos fogadtatású fotóját, melyet a ’70-es években egyes iskolákban be is tiltottak. Ide sorolandók még a rítusokban megjelenő női testek is, ahol többnyire Ujj Zsuzsi munkáit láthatta a közönség, melyek többek között a nők ellen elkövetett erőszakot, a gyermekáldást, valamint a női nemi szervet ábrázolják.
A test mint az identitás hordozója kategórián belül a cross-dressing fogalmát ismertette Dr. Virág Ágnes közönségével, vagyis amikor a művészet érdekében a művész szerepet cserél, így lesznek a nőkből férfiak és az urakból asszonyok egy-egy alkotás erejéig. De ugyanúgy ide tartoznak azok az alkotások, melyek a sztereotípiákra játszanak rá, azokkal azonosulnak, avagy éppen azokat utasítják el és mintegy igyekeznek lebontani. Negyedik alcsoportként jelentek meg a személyes testek, melyek sokszor a művészt családja körében jelenítik meg, azonban annak szimbolikus tartalma jóval túlmutat például egy kiránduláson lőtt, nem beállított fotón. Utolsó kategóriaként pedig a szerepjátszó testekről volt szó, mikor a művész egy más etnikum, nemzetiség bőrébe bújva vagy egy megformált képet rekonstruálva hozza létre alkotását.
A művészettörténet kedvelőit május 23-án (kedden) 17 órakor várjuk vissza a Testképek a kortárs művészetben sorozat harmadik előadására, melynek címe: A megbotránkoztató női test. Bővebben