- Ez az esemény elmúlt.
Jobbító május
2025.05.23.. 17:00 - 19:00
A május 23-i jótékonysági estet a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus nyitotta meg zenei műsorával, Dr. Smuta Attila karnagy vezetésével, amely méltó kezdete volt az eseménynek. A fővédnök, Bujdosóné Dr. Dani Erzsébet mellett Dr. Kriston-Vízi József, a Mélymerülés Művészeti Magazin alapító főszerkesztője mondott köszöntőt a jelenlévőknek. A hatodik éve működő kulturális folyóirat és kiadója egy-egy emléklappal köszönte meg a kórus jószolgálatát, valamint könyvtárunk vezetésének és munkatársainak többéves intézményi támogatását a lapbemutatóktól, a folyóirat- és kiadvány forgalmazásán át az immár hagyományos Mélymerülés podcast-sorozat gondozásáig.
Ezt követően Libor Zoltán Bíbor háztető című kötetbemutatójának köszönhetően a költészet világában mélyülhettek el látogatóink, melyről lélekemelő gondolatokkal telve mehettek haza. A Kecskeméti Autizmus Centrum Alapítvány Jótevői (KACAJ) csapat tagjai az est folyamán végig adományokat gyűjtöttek, így a program során az is megmutatkozhatott, mekkora ereje van az összefogásnak, a közösségnek és a jó szándéknak. Külön köszönet illeti Mártonfi Benke Márta festőművészt, aki „Ami fenn, az lenn is” című munkáját bocsátotta árverésre; az így befolyt összeg szintén jó ügyet szolgált.
Az esemény után a szervezők örömmel osztották meg a hírt, miszerint a Kecskeméti Autizmus Centrum Alapítvány Jótevői (KACAJ) önkénteseinek adománygyűjtése elérte célját. A Cédrusnet aktivistái, Kállainé Perlaki Erika, Bodor Klára, valamint Dr. Mikulás Gábor Adria-képviseleti megbízottak által gondozott kötet- és lapvásárlói pult bevételével sikerült megalapozni Libor Zoltánnak azon szándékát, hogy a további bevétellel együtt a Mosolysziget Értelmi Fogyatékosok Nappali Intézménye egy alkotómunkát segítő szövőszékkel gyarapodhasson. Így az este nemcsak az adakozásról, hanem egyben a közösségről, az elfogadásról és a szeretetről is szólt. Bővebben