Kodály Zoltánról: beszélgetés Kodály Zoltánné Péczely Saroltával

A zeneszerző és a Péczely család kapcsolata 1917-ből ered, amikor is Sarolta egyik nagybátyja, aki egyebek mellett népdalgyűjtéssel is foglalkozott, meghívta magukhoz Kodályt. 1945-ben már Sárika édesapja hívta Dombóvárra a Kodály házaspárt, így gyakorlatilag ötéves korától ismerte későbbi férjét. Sarolta felidézte annak a népdalversenynek a történetét is, ahol Kodály a zsűriben foglalt helyet, ő pedig első helyezést ért el a Molnár Anna és a Kádár Kata hajlításokban, díszítésekben gazdag előadásával.

Kodály Zoltán jobban ismerte tanítványai – beleértve felesége – tudását, mint ők a saját magukét és kiváló pedagógiai érzékkel pontosan tudta, meddig mehet el a feladat nehézségét illetően.

Kodályné elmesélte Nádasdy Kálmán férje növendékei közé kerülésének történetét. Kérdésére ugyan nem igazán válaszolt Kodály, felajánlotta viszont, hogy hazakísérheti. Útközben betértek egy zöldségeshez és megkérdezte Nádasdytól: „elbír maga egy görögdinnyét?” Hónuk alá kaptak egy-egy dinnyét, és felgyalogoltak az Áldás utcába, jó messzire. Legközelebb mehetett órára.

Miután összeházasodtak, Kodály hathetes angliai útra ment, ahol vezényelt és díszdoktorrá is avatták, Sarolta viszont – mivel nem kapott útlevelet, – nem mehetett vele. A következő nyáron, egy parlamenti ünnepségen Kodály bemutatta Sárikát Kádár Jánosnak: „Ez az a nő, akinek maguk nem adtak útlevelet.” Mire Kádár: „Hát nem ismertük.” „Most már ismerik.” – hangzott a válasz, ősszel pedig útlevelet kapott Kodályné.

Milyen volt egy zsenivel élni? „A zseniség Isten ajándéka, amivel minden zseni úgy bánik, ahogy az élete diktálja, vagy ahogy a természete megkívánja.” Kodály különlegessége abban rejlett, hogy nagyon oda tudott figyelni a másik emberre. A legjobbat tudta közvetíteni. Arra törekedett, hogy az, akivel dolga van, különbséget tudjon tenni jó és rossz között, és mindig a jót válassza, amit nem lehet ingyen kapni, hanem meg kell érte dolgozni.

Mikor Kodályt arról kérdezték, van-e hobbija, azt válaszolta, hogy „semmi olyan hobbi, mely alapjában különbözne a fő munkámtól”. Ennek ellenére a fizikai erőnlét, a természet szeretete nagyon is jellemző volt rá: szívesen sétált, úszott, síelt, korcsolyázott. 1909-ben Zürichből Milánóba ment gyalog a hegyeken át (a szerk.: kb. 350 km). Rendszeresen tornázott, tőle tanulta Sárika a ma is modernnek számító Müller-féle gyakorlatsort. A városligeti jégpályán ismerkedett meg Szent-Györgyi Albert unokaöccsének a feleségével, Szent-Györgyiné Kronberger Lili négyszeres világbajnok korcsolyázóval, akinek tiszteletére Kodály Zoltán Emma asszony Egy falusi tánc c. darabját meghangszerelte.

Egy 1981-es bajai fénykép kapcsán, melyen Sarolta asszony Vivaldi Glóriájának szólóját énekelte, Erdei Péter magánénekesi pályájáról kérdezte a vendéget. Sárika a karvezető-tanár szak elvégzése után úgy érezte, ez nem az ő útja és a zenét inkább művelni szeretné. Hoór Tempis Erzsébettől énekelni, Kadosa Páltól pedig zongorázni kezdett tanulni, gyakorolni azonban nem volt elegendő ideje. Később, mikor a berlini Dagmar Freiwald-Lange professzor asszony Budapestre látogatott és Kodályné látta munkamódszerét, megkérte, hogy hallgassa meg és tanítsa. Így került Sarolta Berlinbe, ahol naponta kapott egy teljes órát és hallgathatta a többiekét is.

Kodály halála után elsőként Kecskemét tanácselnöke, Reile Géza jelentkezett az özvegynél, hogy – bár a város nem kér semmit – mindent szívesen fogad. Sarolta asszony először úgy gondolta, átköltözteti lakását az alföldi megyeszékhelyre, már helyet is találtak, végül mégis inkább megőrizte eredeti állapotában és múzeummá alakította. A szombathelyi Bartók szemináriumok mintájára létrehozták azonban a kecskeméti Kodály szemináriumokat. A négy hétig tartó kurzusnak több mint száz hallgatója volt szerte a világból. A nyelvi nehézségeket úgy sikerült leküzdeni, hogy Sarolta – Kodály halála után, Zeneakadémiai tanulmányai befejezésekor – néhány hallgatótársát – közöttük Ittzés Katát – angol, német, francia vagy orosz zenei szaknyelvre taníttatta. A kecskeméti szemináriumokban olyan neves tanárok tanítottak, mint Vásárhelyi Zoltán, Andor Ilona, Lendvai Ernő, Kistétényi Melinda vagy Hegyi Erzsébet.

A Kodály-módszer kapcsán Péczely Sarolta elmondta: amellett, hogy ez egy zenetanulási rendszer, azok a Kodály-művek is nagyon fontos részét képezik, „amelyek a legkisebb gyerekek számára írott kezdő gyakorlatoktól kezdve a Zeneakadémia legnehezebb feladataiig sorrendbe állíthatók”. Ha ezt figyelmen kívül hagynánk, „az azt jelentené, hogy Kodály-módszer Kodály nélkül” – fogalmazott a zeneszerző özvegye. Erdei Péter összegezve a módszert így definiálta: „a zenei írás-olvasás, a zene nyelvének a megtanulása ezeken a műveken keresztül vagy ezek segítségével, ezeket segítségül hívva”. Kodályné örömét és háláját fejezte ki a kecskeméti Kodály Intézet létrejöttéért és működéséért, mivel az az igazi Kodályt és az igazi Kodály-módszert képviseli. Mint mondta: a mai világot látva fontosnak érezi, hogy a zenetanulásnak az emberi formájából maradjon valami és ne gép tanítson embert vagy gépet, hanem ember embert. Bővebben

Kriskó János, a KTV szerkesztő-műsorvezetőjének rövid összefoglalóját az alábbi linken tekintheti meg. Hosszabb beszámolóért kövesse figyelemmel a Múzsa Magazint!