- Ez az esemény elmúlt.
Költők egymás közt – Buda Ferenc és Háy János estje
2023.03.16.. 17:00 - 18:15
Hatalmas érdeklődés övezte a XX. és XXI. század két magyar alkotóművészének találkozását március 16-án. Ahogy a program címe is hirdette, költők egymás közt foglaltak helyet a színpadon, lévén a beszélgetést vezető Pál Sándor Attila, a Forrás folyóirat szerkesztője is a kortárs líra egyik jeles, fiatal képviselője. Szakmázásról azonban szó sem volt, és az akadozó kérdés-felelet, kérdés-felelet formula helyett valódi dialógus jött létre hármójuk közt, melyet Buda Feri bácsi őszinte vallomásai, Háy János elgondolkodtató kijelentései, egymáshoz intézett kérdéseik és kettőjük saját műveinek felolvasásai színesítettek.
A költészet értelméről hasonlóan vélekedett a két könyvtári vendég. Buda Ferenc szerint legyen szó bármilyen alkotásról, arra mindig mintegy élőlényként kell tekinteni, ami attól függően, működik-e vagy sem a befogadónál, életképes vagy –képtelen. Háy János kifejtette, minden műnek a saját maga létigazságát kell tartalmaznia, mely nem feleltethető meg a valós, „beárazott” világunk morális értékelésével. Végtére is az olvasó hiteles szövegre vágyik, amivel saját magához akar közelebb kerülni, saját magát akarja általa jobban megismerni.
Kérdésre válaszolva Buda Ferenc bácsi kifejtette, máig furcsán cseng fülében a költő titulus, amit, ahogy fogalmazott, már egészen fiatalon „rálőcsöltek”. Háy János elárulta, fiatalon még lehetett kérkedni a költői mivolttal, de minél többet ír valaki, annál kevésbé él ezzel a besorolással. Ő is jobban szeret inkább íróként tekinteni magára. Mindemellett azt is megjegyezte, hogy a magyar költőkre (más nációkkal ellentétben) régóta nagy teherként nehezedik az elvárt prófétai szerepkör és a közéleti szerepvállalás. Példaként hozta fel Ady Endrét, aki ennek az igénynek eleget is tett, de saját megítélése szerint egy írónak elsődleges feladata a létről írni, semmint egy felsőbb akaratot kiszolgálni.
A rendszerváltás utáni változások kapcsán Buda Ferenc határozottan kijelentette, még a legsötétebb pillanataiban sem veszett ki belőle az a bizakodás, miszerint a magyar irodalmat nem lehet sem kivéreztetni, sem kivégeztetni. Háy János ehhez csatlakozva felidézte a ’90-es években megrendült, irodalom iránti figyelmet, amikorra datálható a költészet háttérbe szorulása, valamint a próza vezető műfajjá válása. Ezt követően, bár jóval kisebb számban, visszatértek az értő és értelmes olvasók, azóta az emberek java puszta fogyasztóvá degradálódott, mindemellett pedig a hangsúly áttevődött a műalkotás sikeréről az író népszerűségére, melyek szerinte a lehető legrosszabb változások irodalmi tekintetben.
A misztikummal körülölelt költői alkotás folyamatáról Buda Ferenc csak annyit mondott, a versek hol így, hol úgy születnek, néha hónapok kellenek néhány sor megírásához, máskor meg egy éjszaka alatt születik meg a több száz soros alkotás. Az olykor véres, verejtékes munka azonban sehogy sem kerülhető el. Éppen ezért vitatkozott Pál Sándor Attila kijelentésével, miszerint a versírást nem lehet erőltetni. Buda Ferenc bácsi szerint ez valóban igaz, azonban ennek ellenére mégis elkerülhetetlen a kényszerítő erő, hogy újra írni kezdjen a penna.
Háy János megerősítette, miszerint a versírás az egyik legidőigényesebb műfaj, hiszen hiába van birtokában a költő a költői technikáknak, ha nem csókolja homlokon az a bizonyos múzsa. Ő magát szorgalmas íróként aposztrofálja, aki a családján kívül minden szabad vegyértékét az alkotásnak szenteli, hiszen semmiképp sem szeretne hasonló helyzetbe kerülni, mint az idősödő Szabó Magda, aki egyszer azt mondta neki, úgy érzi, teli bőrönddel kell átmennie a túlvilágra. Bővebben