„Nem középiskolás fokon…” – Dr. Fábián Borbála: Vármegyeházak Baján

Június 7-én Dr. Fábián Borbála történész, a Délvidék Kutató Központ tagjának előadásával folytatódott „Nem középiskolás fokon…” ismeretterjesztő, olvasásnépszerűsítő sorozatunk. Ezúttal egy igen speciális témára, a bajai vármegyeházakra koncentráltunk, amelynek köszönhetően egy több százéves utazáson vehetett részt közönségünk. Baja mint település első okleveles említése 1323-ra datálható, amit, sok más magyar helységhez hasonlóan az 1600-as években megszálltak a törökök (ezzel jelentősen átformálva és megtizedelve lakosságát), és amely felszabadulását követően, 1696-ban városi rangra emelkedhetett (a bácskai városok közül elsőként). Itt tartották 1699. december 14-én az újjáalakult Bács vármegye alakuló ülését, 1713-tól pedig rendszeresen itt is tartották az összes többi közgyűlést is. Az akkori vármegyeháza építéséről nem maradt fent adat, amit Domus Cottensisként emlegettek a házösszeírásokban; ez a mai Tóth Kálmán utca sarkán emelkedett. Mikor a közgyűlés tagjainak eredeti terveihez hűen Zomborban felépült az új vármegyeháza, az oda átköltözéssel 1808-ban elárverezték a bajai ingatlant, majd azt az új vevő teljesen elbontatta, új épületet húzva fel a helyén.

Az első világháború vége és vele a trianoni békeszerződés azonban jelentősen átrajzolta hazánk térképét, elszakítva ezzel Zombort az országtól, amely miatt új megyeháza építésére kényszerültek a bajaiak. 1821-ben meg is kezdődött a gyűjtés, 1823-24-ben pedig rekordgyorsasággal folytatták le Münnich Aladár tervei alapján az építési munkálatokat, amely az akkori kaszárnya épületének a tulajdonképpeni átalakítását, egy emelettel való bővítését jelentette. Az épületet sokáig még Petőfi-vármegyeházaként emlegették, félve attól, hogy Zombor a Bácskától való elcsatolása miatt rossz érzést keltettek volna az emberekben. Noha az épületben sok közigazgatási szerv kapott helyet, és az maximálisan kielégítette az igényeket, 1940-ben a szovjet megszállás miatt átmenetileg (lévén minden közigazgatási épület katonai kórházként kellett funkcionáljon), majd Bács-Bodrog vármegye egyesítésével 1941-ben véglegesen kiköltözni kényszerültek az ott dolgozók az épületből. A megyeszékhelyi rangot a város végül egészen 1950. január 1-jéig viselhette. Bővebben