Nyugdíjas Könyvbarátok Klubja

A Nyugdíjas Könyvbarátok Klubja május 6-án másodszor köszöntötte előadójaként Lengyel Sándornét, aki rendkívüli virágszeretetéről ismert. A 85 éves hölgy összesen 4 napot utazott, hogy megtekinthesse a világhírű tulipánkertet, Keukenhofot. Az itt szerzett élményeiről számolt be az érdeklődőknek, melyet egy, az ott készült fotókat tartalmazó diasor kísért végig.

A tulipán őshazája Ázsia, ami a törökök által került Európába. A 16. század elején az isztambuli nagykövet a bécsi udvar megbízásából szerezte be a hagymákat Törökországból, amit aztán a leideni egyetem professzorának, a kor neves botanikusának ajándékozott. Ő a tulipánokat saját kertjében ültette el, ezzel honosítva meg a tulipánt Hollandiában. Ezt követően nem sokkal hatalmas tulipánmezőket hoztak létre az országban, különleges fajtákat nemesítettek, amelyek közül az értékesebb virághagymák valóságos vagyonokkal értek fel.

A „Keukenhof kerteket” 1949-ben egy tulipántermelő ötletére hívta életre a város akkori polgármestere, hogy a hollandiai (és európai virágtermelők) bemutathassák termékeiket, ezzel segítve a holland exportot. A világ legnagyobb virágoskertjét egy 15. századi vadászkastély 32 hektáros parkjából alakították ki, melyben évente 7 millió tulipánhagymát és 2 millió egyéb virágot ültetnek el. A park minden évben március utolsó hetétől május közepéig látogatható. Ez idő alatt kertészek hada dolgozik azon, hogy a látvány mindvégig tökéletes legyen: az elhervadt, letört virágokat eltávolítják, helyettük újakat ültetnek, a kitaposott fű helyére pedig fűmagot szórnak. Természetesen a látogatóktól elvárják, hogy az íratlan szabályokat betartsák, vagyis ne térjenek le a kövezett utakról, melyek a virágágyások között kanyarognak. Innen gyönyörködhetnek a különböző színű, fajtájú tulipánok és egyéb virágok kompozíciójában. A hatalmas virágágyások mellett üvegházak állnak, melyben olyan virágok találhatóak, amelyek a mellette lévő virágágyásokban is pompáznak, ezzel biztosítva, hogy a látogatók eső esetén is láthassák kinyílt állapotukban is a virágokat.

Lengyel Sándorné elmondása szerint mindent látni akart: reggel 8 órától délután 16 óráig rótta a kis utakat és csodálta a látványt. Még ezután sem a lába fáradtsága miatt hagyta abba a kert bejárását, hanem mert a szeme nem volt képes több gyönyörűség befogadására. A felejthetetlen élményt nagy örömmel osztotta meg közönségével. Bővebben