- Ez az esemény elmúlt.
Nyugdíjas Könyvbarátok Klubja
július 2. 15:00 - 16:00
Július 2-án a Nyugdíjas Könyvbarátok Klubjának vendége Lengyel Sándorné, a széchenyivárosi olvasókör vezetője volt, aki a Mainau virágszigetre tett utazásának élményeit osztotta meg közönségével. Mainau az ivóvíz tisztaságú, csodálatos szépségű Bodeni-tó szigete, közigazgatásilag Konstanzhoz tartozik, ahonnan fahídon át lehet „száraz lábbal” a szigetre jutni. 45 hektárnyi területén többezer növény él, az évszakoknak megfelelően virágzó, szezonális és évelő fajok egész évben vonzzák a látogatókat.
Régészeti leletek bizonyítják, hogy Mainaun már időszámításunk előtt ötezer évvel emberek éltek. Az első növénytelepítések a skandináv keresztes lovagoknak köszönhetők, akik a keresztes hadjáratokból hazafelé itt pihentek meg, és a keletről magukkal hozott virágmagok egy részét – tudatosan vagy véletlenül – szétszórták. A 19. század elején azonban már senki nem ápolta a keresztesek örökségét, míg Herceg Esterházy Miklós 1827-ben megvásárolta a szigetet. Kitisztíttatta és további értékes, különleges növényekkel ültette be a területet, megalapozva ezzel Európa egyik legnagyobb botanikus kertjét. 1949 óta közpark, melyet a belépődíj megfizetése után bárki látogathat.
Az előadó május hónapban járt ott, így a színpompás, végtelen tulipánmezők voltak rá legnagyobb hatással, de lenyűgözte a lepkeház is, ahol a 4 földrészről származó pillangók mellett a gyönyörű, egzotikus virágok is elkápráztatják a látogatót, hasonlóan az orchideaházhoz, ahol 250 fajta pompázik kora tavasszal. Lengyel Sándorné közel egy évtized távlatából is csodálattal beszél a szigeten látottakról, ahová később, egy másik hónapban még szeretne visszatérni. Bővebben