Találkozások

Május 28-án folytatódott Kriskó János kulturális szakújságíró sorozata, a Találkozások, melynek e havi vendégei szorosan kötődnek a hagyományőrzéshez és a magyar kultúrához. Elsőként Hegedűs Máté népzenész foglalt helyet a színpadon, aki nagyapja nyomdokaiba lépve végezte el a programozó matematikus szakot, habár bevallotta, a szakmát azóta nem gyakorolja. A család művészi vénája sokkal maradandóbb hatást tett rá: noha nagyszülője is hegedült, a hangszert először a város ikonikus zenésze, édesapja adta a kezébe, így, amikor Dóbiás Péter zenetanár vette szárnyai alá, már tudott annyira játszani, hogy mert ellenszegülni a pedagógusi tanácsnak. Első együttesét a városban alapította Hírös Zenekar néven, akik évekig együtt dolgoztak a Kecskeméti Táncegyüttessel. A szakma elismerését azonban csak később, a Napra, majd az Ötödik évszak formációkban kapta meg egy-egy Fonogram Magyar Zenei Díj képében. Nem tudatosan, mondhatni észrevétlenül lett belőle igazi zenész, mikor észrevette, tulajdonképpen már ebből él. Holott nem igazi prímás alkat, nem harsány, szószátyár vezéregyéniség, ahogy ez a legtöbb hegedűsnél megmutatkozik.

Másodikként a Böde házaspár, Böde-Harkai Csilla és Böde István Gábor, a Kecskeméti Táncegyüttes oszlopos tagjai foglaltak helyet a színpadon. Csilla édesapja autodidakta módon tanult meg citerázni, aki így gyakran hangoztatta, sose lehet tudni, mikor profitálunk abból, amit egyszer megtanulunk. Bár sosem erőltették rá lányukra a népzenét, a népi kultúra idővel csak-csak megérintette: megtanult hegedűn játszani, tizenéves kora óta énekel kórusban, mellette pedig még táncol is. István nem tagadta, hogy a családi gyökerek kijelölték az útját, gyakorlatilag belenőtt a mulatságba. Nagyapja citerázott, nagyanyja pedig a falu legjobb táncosa volt, egy közös tánc alkalmával pedig kettejük közt sírig tartó szerelem szövődött, legalábbis így tartja a legenda. A házastársak még egészen fiatalon találkoztak egymással: Csilla ekkor 13, István pedig mindössze 18 éves volt, később egy tánccsoportba kerültek, és előbb a táncban, majd később már az életben is egy párt alkottak. A magyar népi kultúra számukra nem foglalkozás, hanem életforma, ezért kislányaik is akarva-akaratlanul nevelődnek bele ebbe a világba. Szerencséjükre a néptánc újra reneszánszát éli, melynek Kecskeméten nagyon jó táptalaja van, így tánctanárként egyikőjük sem unatkozik. Bővebben