- Ez az esemény elmúlt.
Testképek a kortárs művészetben – „Szállt az érett málna erjedt aromája…”
2023.11.14.. 17:00 - 18:00
„Szállt az érett málna erjedt aromája…” Széplaky Gerda Sem Isten, sem állat (2023) című könyvében a RADIKÁLIS KÖZÖSSÉG fogalmán keresztül mutat rá arra, hogy a növények képesek más nemű, más fajú és más rendű létezőkkel összetartozni, megélni a közösséget. Ez pedig nem fér meg az uralkodni vágyás, a dominanciára törekvés és a hierarchikus berendezkedéssel. Ha ez utóbbiaktól meg tudunk szabadulni és képessé válunk a radikális közösségben való együttélésre, azáltal valóban közelebb kerülhetünk a növényi léthez (talán az emberihez is).
Az előadás arra a metaforikus gondolatra hívta fel a figyelmet, amely szerint az ember növény, képes növényként viselkedni (megjelenni, fejlődni és növekedni, illatozni), sőt még gondolkodni is. A 19. század végén, 20. század elején (az impresszionista mozgalmak és a szecesszió idején) az amerikai floreális festészet (például Robert Reid, Charles Courney Curran, Eastman Johnson vagy Martin Heade) központi figurája lett a kertjében, íriszek, liliomok, rózsák közt megbújó, mályvatartású, ugyanakkor fehér, magasabb társadalmi rétegből származó, dekoratív nőalak. A hölgyek virágokként ringatóznak a lágy szellőben, talán a korabeli könyvek által is ajánlott rózsavizet vagy lila akác permetet használják a reggeli órákban, kalapjukra feltűzik a művirágot és elindulnak, hogy kiválasszák a nyíló nárciszokkal díszített faltapétát az étkező helyiségbe. Ezt teszik a barátnők, a szerény Viola és a megbízhatatlan Dália. Az 1920-as évekre a virág-nő képe egyre inkább a konzervatív ideológiák megtestesítője lett, a feminista mozgalmak résztvevői elutasították a passzivitásba és függőségbe zárt szerepkört. Ennek mai, radikális megfogalmazása a pop kultúrában (pólókon és kitűzőkön) is elterjedt, növényekből építkező petefészek motívum, amelyhez a „grow a pair” (növessz egy pár… vagyis legyél tökös) kifejezés társul. (Érdemes elgondolkozni azon, hogy olyan kifejezés, ami a férfiakat szólítaná fel a női létre, nem igazán ismert.)
A kortárs művészet egyes alkotóinál az ember növényi létezése ismét hangsúlyossá vált, amelyet többek között motiválhatnak egzisztenciális, létfilozófiai, ökológiai problémakörök. A gondolat a legkülönfélébb médiumok területén, így a festészet, a szobrászat, a videó, a fotó, az installáció stb. műfajában manifesztálódik.
Gondoljunk csak a női alkotói létet felvállaló, vörös virágokkal hímzett, vulva alakú párnákra (Makovecz Anna: Név nélkül, 1999), a genetikailag módosított növényeinkre, a természetet egyenrangú társként megélő, kölcsönös gondoskodásra (Gyenis Tibor: A kertészek tovább élnek, 1999), a természetben való feloldódásra (Ana Mendieta: Sziluettek, 1973-tól, Marnix Goessens: Pipacsos, 2000), a növényekkel való sejtszintű találkozásokra, kimérákra (Marina Núnez: Ofélia, 2015, Nagy Iza: Metil-jazmonát, 2023) vagy a növények és az emberek időhöz való viszonyát megvilágító munkákra (Dezső Tamás: Az állhatatosság kertje, 2022).
„Minden, ami növekszik az élet tiszteletére szólít fel.” (Széplaky Gerda) Bővebben