Események június 2026 hónapban – Katona József Könyvtár
Ugrás a tartalomra
Események betöltése

« All Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Török Ági: Fénykavicsok – könyvbemutató

május 19. 17:00 - 18:00

Május 19-én mutattuk be Török Ági helyi alkotó Fénykavicsok című verseskötetét, melyről Dr. Turai Laura irodalomtörténész, költő kérdezte a szerzőt. Ahogy erről a cím is árulkodik, a fény hangsúlyos szerepet kap a művekben, majdnem minden oldalon felbukkan, hol védelmező szerepben, hol a határok kijelöléseként. Munkáiban témaként jelenik meg a fájdalom, a fizikai korlátok, a gyász, de ugyanakkor ellenpólusként az életöröm és a fizikai életben felbukkanó mozzanatok részletgazdagságára való rácsodálkozás is jelen van. Turai Laura hangsúlyozta, Török Ági korát meghazudtoló, fiatal hangon szólal meg, mindeközben komoly témákat feszeget, melyekben előszeretettel használ hódmezővásárhelyi tájszavakat és általa alkotott hangutánzó kifejezéseket.
Török Ági elárulta, 5. osztályos korában novellákkal és naplóírással vette kezdetét alkotói élete, melyek helyét 7.-ben a versek vették át. Sokáig, főként önbizalomhiány miatt, nem igazán merte megmutatni másoknak a munkáit, de félénkségét maga mögött hagyva már a Kecskeméti Lapokban és a Napút online portálon is jelentek meg versei. Termékeny szerzőként tekint magára, hiszen szinte minden nap alkot, így rendkívül sok verse van talonban, kiadatlanul. Az alkotást pedig szenvedés helyett teljes örömként éli meg, hiszen bárhol is jár, mindig megihleti valami. Bővebben

Részletek

Dátum:
május 19
Időpont:
17:00 - 18:00
Esemény kategória:

Helyszín

Katona József Könyvtár
Kecskemét, Piaristák tere 8. Magyarország + Google Térkép
Adatvédelmi áttekintés
Katona József Könyvtár

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.