Események március 2026 hónapban – Katona József Könyvtár
Ugrás a tartalomra
Események betöltése

« All Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Vámos Tibor: Nem voltam ura a helyzetnek – könyvbemutató

január 30. 17:00 - 18:00

2026. január 30-án mutattuk be könyvtárunkban Vámos Tibor Nem voltam ura a helyzetnek című novelláskötetét. A szerzővel Steiner Petra beszélgetett.
Tibor elárulta: 13 éves kora óta ír verseket, első kötetének szövegei 13 és 25 éves kora között születtek. A próza felé azért fordult, mert úgy érezte, van története, amelyet terjedelmesebben, más eszközökkel szeretne elmondani. Már a verseskötet bemutatóján – ahol Pál Sándor Attila, a Forrás szerkesztője beszélgetett vele – jelezte, hogy prózaköteten dolgozik. A kérdés inkább az volt számára: szabad-e ilyen mélységekig megírnia, majd kiadnia a saját életét.
A szegénység, a kirekesztettség és a depresszív gondolatok mindkét kötetben meghatározóak. A nagymama elvesztése a verseskötetben jelenik meg először, majd a novellákban bontakozik ki igazán – a két könyv kiegészíti és magyarázza is egymást. A sorozat még nem ért véget: további kötetek készülnek, köztük egy szerelmes könyv is.
A Nem voltam ura a helyzetnek visszaemlékezés: szubjektív, egyetlen nézőpontból született, nem lehet kristálytiszta – de igaz. Tibor úgy érzi, nyitott könyvvé vált. A második kötet három év alatt készült el, fájdalmas alkotói folyamatban: minden novella traumatikus élményhez kötődik, és maga az írás is a feldolgozás része volt. Közép-Európában sok hasonló történet létezik, amelyről nem merünk beszélni – a szerző számára a tabudöntés is fontos cél volt.
Az est során a közönség a címadó novella mellett több részletet is hallhatott a szerző tolmácsolásában. A név viselője… című írás kapcsán Tibor elmondta: másodikként viseli ezt a nevet, és bár felmerült benne a névváltoztatás gondolata, rájött, hogy nem ez a megoldás, hanem a múlt feldolgozása. Az elődök hibáiból tanulva szeretne valami jobbat létrehozni.
Egy csongrádi bemutatón különleges élményben volt része: alsó tagozatos tanító nénije olvasott fel a kötetből – köztük a róla szóló részeket is –, amit Tibor varázslatos pillanatként élt meg.
A fogadtatásról elmondta: édesanyja örült annak, hogy megírta a könyvet. Bár számított kritikákra, igazán „húsba vágót” eddig nem kapott. Nem tud megbarátkozni a kultúrsznobizmussal, a hivatalos irodalmi élethez még keresi az utat – és a mesterét is, akitől szakmai tanácsokat kaphatna.
Sokáig nem engedett közel magához senkit, mindenkiben ellenséget látott, később azonban párkapcsolat és barátságok segítették a személyiségformálódásban. A fiatal író tart a harmadik x-től, de dolgozik egy jubileumi köteten is, amely élete első 30 évét foglalja majd össze.
Gratulálunk a kötethez és a bemutatóhoz! Öröm és büszkeség számunkra, hogy Tibor munkatársunk. További szép sikereket kívánunk! Bővebben

Részletek

Dátum:
január 30
Időpont:
17:00 - 18:00
Esemény kategória:

Helyszín

Katona József Könyvtár
Kecskemét, Piaristák tere 8. Magyarország + Google Térkép
Adatvédelmi áttekintés
Katona József Könyvtár

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.