Események július 2025 hónapban – Katona József Könyvtár
Ugrás a tartalomra
Események betöltése

« All Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Vanni van. Válogatott beszélgetések Esterházy Péterrel – könyvbemutató

május 15. 17:00 - 18:30

Május 15-én, 17 órai kezdettel a „Vanni van” című Esterházy-interjúkötet két szerkesztőjét, Pál Sándor Attilát és Turi Tímeát, a Magvető kiadó munkatársát kérdezte Füzi László, a Forrás folyóirat főszerkesztője. Esterházy Péter születésének 75., irodalmi pályakezdésének 50., halálának pedig közel 10. évfordulójára megjelent, 19 beszélgetést tartalmazó válogatás ötlete Pál Sándor Attilában merült fel, aki elképzelésével a Magvetőt kereste fel, a kiadó pedig lehetőséget látott a kötet megjelentetésében. A szerkesztők a beszélgetés során elárulták, hogy a kötet nem „best of”-jellegű, de mégis a szerző legemlékezetesebb interjúit tartalmazza – köztük az első és az utolsó nyilvános beszélgetését is.
A könyv kiemelkedő fogadtatása – már egy hónap után újranyomást igényelt – azt jelzi, hogy Esterházy gondolatai ma is hiánypótlóak. Turi Tímea szerint bár az irodalom egyre inkább az „akadálymentes” szövegek irányába mozdul, Esterházy bonyolult, rétegzett prózájára épp emiatt van szükség.
A kötet megjelenése cáfolja azt az irodalomtörténeti közhelyet is, miszerint a jelentős szerzőkről haláluk után hosszabb ideig keveset beszélnek. A „Vanni van” ismét az íróra irányítja a figyelmet, aki már életében is meghatározó alakja volt a kultúrharcnak; a nemrégiben megjelent interjúkötet pedig remekül tükrözi Esterházy ezzel kapcsolatos attitűdjét. Bővebben

Részletek

Dátum:
május 15
Időpont:
17:00 - 18:30
Esemény kategória:

Helyszín

Katona József Könyvtár
Kecskemét, Piaristák tere 8. Magyarország + Google Térkép