Zenetörténeti előadássorozat 3/1. – Kodály Zoltán és a magyar tehetség

Kodály Zoltán és a magyar tehetség címmel tartott előadást Dr. Dalos Anna zenetörténész, a Zenetudományi Intézet 20-21. századi Magyar Zenei Archívumának vezetője december 1-jén, a Katona József Könyvtárban.
A tehetséges, ha annyira tehetséges, menjen külföldre! – vélekedett a „köz” egy része, mások pedig néma közönnyel viszonyultak hozzá. Ennek esett áldozatul az ifjú Bartók Béla, és ezért tartotta fontosnak Kodály Zoltán a közönségnevelést, amit gyermekkorban kell elkezdeni. Bartók „tehetségét” és a közönség azzal kapcsolatos attitűdjét barátja közvetlen közelről követte nyomon. „Bartók játékából hiányzott az énekszerűség. Műve ereje is nem a dallamban, [hanem] a ritmusban van. Dohnányi sem tanult [szolfézst]. De pótolta a sokoldalú zenei tevékenység: vonóshangszerek, kamarazene és alaptermészet. Tanúja lehettem, mikor a V[ajda] tornyát elejétől végig előadta zongorá[n], minden szerepet maga énekelt. Mondhatom, szuggesztívebb benyomás volt, mint később a legjobb előadás. Pedig ő maga korrepetált az összes főszereplőkkel. Mégsem sikerült nekik átadni azt az előadói vervet [lelkesedést], fölényt, biztonságot, amivel ő adta elő. Veleszületett tehetség.”
Dohnányi és Bartók zongorajátékának felvételről történő meghallgatását követően Dalos Anna rávilágított, mennyire eltérő a két művész viszonya a zenéhez: az egyik a 19., a másik a 20. századot képviseli.
Kodály számára evidencia volt, hogy a magyar tehetségnek többet kell küzdenie az érvényesülésért, mint nyugat-európai sorstársainak. Kodálynak voltak azért aggályai Bartók – főleg zeneszerzői – tehetségével – elsősorban a kísérletezéseivel – kapcsolatosan, de óvatosan fogalmazott, hogy ne tűnjék szakmai féltékenységnek. Kodálynak igazi kísérletező műve csupán egy van: a Kilenc zongoradarab (Op.3.) 1. tétele (Lento).
Kodály magyarságképe kapcsán Dalos Anna megjegyezte, az egyáltalán nem idealizált, hanem nagyon is a valóságra épülő volt, mégis: „Csak në volnék véred, / Könnyen felednélek, / Elmënnék én messzire. // De jaj, hová fussak, / Hogy soha në jussak / Vissza hazám földjére?” (Balassi Bálint elfelejtett éneke).
Bár az idő rövidsége miatt részletes elemzésre nem volt lehetőség, az előadó beszélt Kodály Psalmus hungaricusáról is, ami nem csupán a trianoni tragédia reflexiója, hanem – a Zeneakadémián 1919-ben ellene fordult szakmai közeg hatására – személyes tapasztalatának is. A mű végkicsengésében a tűz sercegesét halljuk a zenekarban: a magyarságnak is egyfajta megtisztuláson kell keresztülmennie, hogy legyen jövője.
A Magyar Kodály Társaság és a könyvtár közös szervezésében megvalósuló zenetörténeti előadássorozat következő programjára december 3-án, szombaton, 17 órakor kerül sor: Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezető Három géniusz, háromféle világhír, azonos gyökerek címmel Bartók, Dohnányi és Kodály kapcsolatát vizsgálja majd. Előtte 16 órától a Kodály Iskola, valamint az M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és tanárai adnak elő Kodály műveket. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Bővebben