A költő első szerelme, komolyabb természetű volt, s Katona ezen költeménye: „Egy köny Betti sírhalmára”, melyben meghalt kedvesét siratja, Rocsnik Borbálára vonatkozik. A szép, nyúlánk, kecses termetű, kökény szemű, vidám, kedélyes természetű, a költő szíve szerinti leányka, nagy hatást gyakorolt a mély érzésű, a nőktől nem éppen idegenkedő alig 18-19 éves ifjú szívére.
A bensőbb vonzalmon nem is csodálkozhatunk, ha elgondoljuk, hogy Rocsnik Betti alig volt 15, a költő pedig 18 éves, midőn megismerkedtek 1810-ben, s a fiatalság legszebb fejlődő éveit együtt, egy fedél alatt mint testvérek töltötték el. A fiatal Katona szerelme a leány iránt még akkor sem szűnt meg, midőn ezt szülői, nagy valószínűséggel akarata és vonzalma ellenére 1811 végén vagy a következő év elején nagyon fiatalon, alig 17 éves korában férjhez adták. A költő mély érzelme különösen akkor tűnt ki leginkább, midőn volt imádottja rövid házas-létében, őszfele, egy kis Amália nevű leányka szülése után, újszülöttével együtt, kora sírba szállt. Ezen váratlanul jött szomorú esemény őt a legfájdalmasabban érintette s azért zokog ily fájó érzéssel korán elhunyt kedveséhez intézett versében.
„S alig a csont ember egy kis gödröt tára
Már nincs könynél egyebe!”
„Ah! szenvedd ezt Betti! szenvedd el hantodon.
Olyan szegény levék e gyászos napodon.
Hogy ennél többem nincsen
Ne utáld meg ezt, a hely, hol vagy, utálót
Nem tart – ismeretlen ismerőssé val’ ott –
Túl minden gát bilincsen.”
Majd azon tűnődik, miképp hosszabbíthatná meg elhunyt Bettijének a halál által megakasztott fiatal éveit s a következő mély érzéssel kesereg:
„Egy téli zöld, egy szál nefelejts sírodra
Tőlem, töltse ki az éveket számodra,
Melyeket nem szánt a sors.”
Azután békés nyugalmat kíván a mosolyogva elhunyt kedves jó léleknek, ki mint anya, kis Amáliájával
együtt megdicsőült.
„Nyugodj! békével szent! nem fog a föld téged
Terhelni, jó lélek! mosolygón lett véged
Jut szebb virágzásához
Midőn anya lévén, kis Amáliádat
Veled dicsőülve viszed a hál’adat
Mennyei zsámolyához.”
Végül még egy megmaradt könnyével, s csendes fájdalmával kíván adózni felejthetetlen kedvese sírján.
„Egy téli zöld, egy szál nefelejts hantodra
Tőlem is; és könyem egy van még számodra
Elfojtva az ingerbe;
S csendes fájdalmam adózzon emlékednek,
A hányszor a napnak szikrái erednek
Aludni a tengerbe.”
A költő ezen elégikus hangon, mély érzéssel s fájdalomtól áthatott kebellel írt verse még 1812. végén vagy legvalószínűbben 1813. elején készülhetett s fiatalkori első szerelmének érdekes emléke.
A Rocsnik párnak négy gyermeke volt: két fiú és két leány. Leány volt a legnagyobb, Borbálának, németesen Bettinek hívták. A csinos leányka tizenöt éves volt és Katona tizennyolc az a kor, amelyben, ha két ábrándos teremtés közös födél alá, mindennapos, meghitt, bizalmas érintkezésbe kerül, minden egyéb ok híján is szerelembe esik egymással. Katona és Betti is így jártak.
Forrás: Katona József élete / Junius, Zilahi Kiss Béla. – Budapest : Lampel Róbert, [é.n.]. – p.17.
Lásd a katalógusban>>
„Déry egész bizalommal volt, hogy én hozzá megyek. Úgy tekintett, mint már azelőtt eljegyzett mátkáját. Megösmertette velem néhány fiatal jó barátját, úgy mint Katona Józsefet, a híres Bánk bán szerzőjét, Kacskovics Jánost és Simoncsicsot, az akkori főbíró öccsét. Mind derék ifjak voltak.
Egyszer a színlaposztó kezembe ad egy levélkét titkon, hogy meg ne lássa senki. „Kitől?” „Nem szabad megmondani. Estére adja ide a feleletet” – s azzal elment. Én féltem felbontani, még sohase kaptam titkos levelet. Mégis szerettem volna tudni, kitől jön s mit foglal magában. Befutok hűséges főzőnénkhez: „Jaj Lízi, mit csináljak? Egy levelet kaptam, nem merem Csa mamának megmutatni.” „Hiszen mit fél – mondja – bontsa fel, olvassa el.” Felbontom, nézem az aláírást, K.J. van aláírva s ez volt a levélben:
Holnap jókor haza kell utaznom. Én magát véghetetlen szeretettel szeretem, s lelkemben hordom képét, mióta először színpadon megláttam játszani, s ezen szende képet fogom titkon keblembe zárva, véglehelletemig hordani. Ha meghallgat s hajlandó hozzám, egy darabka rózsaszín szalagot, ha meg nem hallgat, egy darabka fekete szalagot zárjon a felelethez. E két szín fogja éltem irányát kormányozni. Ha rózsaszín lesz a jel, félév múlva visszatérek Pestre s akkor bővebben fogok nyilatkozni; ha fekete lesz, akkor szívem örökre gyászolni fog.
Különös az a levél, amelyet Katona 1813 elején eljuttatott Rózához. Nemcsak a nevét sejtető aláírása (K.J.) miatt, hanem azért is, mert színpadias módon, színes szalaggal jelezve kért választ szerelmi vallomására. De mikorra? Fél évre távozik Pestről, bővebben majd visszatérése után nyilatkozik. Feleségül kéri? Rózának igaza volt: erre a levélre nem lehetett válaszolni. Körüle más titok is lappang. Címzettje úgy határozott: „elégetem”. De aligha égette el, hiszen csaknem hatvan év múlva szó szerint idézte. A stílus ugyanis Katonára vall.
