The International Kodály Society – Nemzetközi Kodály Társaság
Kodályról elnevezett intézmények itthon
Kodályról elnevezett intézmények külföldön
Kodályról elnevezett kórusok és zenekarok
„Kodály Zoltán emlékére” szakalapítvány
Kodály Zoltán Emlékmúzeum és Archívum
kórusművei hangszer kísérettel
szólóénekre írt művei hangszerkísérettel
Kézírása alig változott az alatt a 66 év alatt, amennyit Kodály életéből ez a kötet felölel. Legfeljebb betűi növekedtek nagyobbra, annak mértékében, ahogy látása romlott.
Kodálynak a háború végéig két lakása volt: egy benti városi, és egy kinti zöldövezeti a Hűvösvölgyben. A kinti levelezés, kéziratok odavesztek. Nem volt sokkal kíméletesebb a sors Kodály leveleivel sem, melyeket az országban szerte küldött. Nagyjából tehát két fő csoportba sorolhatók a gyűjteményben időrendileg nyilvántartott Kodály-levelek: meglévőkre és a szerkesztő által el nem érhetőkre. Utóbbiaknak egyik hányada végleg elveszett, másik része hozzáférhetetlen volt.
A kötetben közzétett levelek túlnyomó hányada ebben a könyvben jelenik meg először. A levelek címzettjei főleg barátok, kollégák, pályatársak és természetesen a feleségei voltak. Levelei a legfőbb tanúk arra, hogy hogyan viaskodik önmagával és az anyaggal , mindezt azért, hogy a teljes embert bontsa ki magából, másokból .
Kodály sokszor kinyilvánította, hogy nem szeret levelet írni. Akikkel könnyen érintkezett, akárcsak telefonon is, azoknak nemigen írt.
A gúnyos hang is könnyen megtévesztheti a tájékozatlanokat. Kodály időnként éppen olyanokhoz volt gúnyos, akikhez érzelmileg jól kötődött, de gazdag humorérzéke is elsősorban ilyeneknek nyílt meg.