The International Kodály Society – Nemzetközi Kodály Társaság
Kodályról elnevezett intézmények itthon
Kodályról elnevezett intézmények külföldön
Kodályról elnevezett kórusok és zenekarok
„Kodály Zoltán emlékére” szakalapítvány
Kodály Zoltán Emlékmúzeum és Archívum
kórusművei hangszer kísérettel
szólóénekre írt művei hangszerkísérettel
Akik mindig elkésnek, 1934. július 22. , Városi Dalárda, vezényelt Vásárhelyi Zoltán – ♫♫ Meghallgatás ♫♫
Öregek, 1934. július 22. , Városi Dalárda, vezényelt Vásárhelyi Zoltán – ♫♫ Meghallgatás ♫♫
Jézus és a kufárok, 1934. július 22., Városi Dalárda, vezényelt Vásárhelyi Zoltán – ♫♫ Meghallgatás ♫♫
1934. július 22-én vasárnap este a dal- és zenekultúra tisztelői gyülekeztek a Piarista Gimnázium előtti téren, ahol a Hírös Hét kiemelkedő bemutatójára került sor.
A szabadtéri dalosünnepen több mint kétezer fős közönség vett részt. Az estet Dr. Nyúl Tóth Pál tanácsnok , a kecskeméti daloskerület ügyvezető helyettes elnöke nyitotta meg, és köszöntötte az est jeles vendégét, Kodály Zoltánt.
A műsorban a Katolikus Énekkar, és a Városi Dalárda mellett fővárosi dalárdák léptek fel. Az est szenzációja a Kodály darabok ősbemutatója volt, amelyről a közönség és a kritikusok egyaránt csak felsőfokon tudtak megnyilatkozni.
A három új Kodály-mű:
Ady Endre Akik mindig elkésnek című versére írott kórusmű
Weöres Sándor Öregek című versének zenei képekben való átültetése
János evangéliumbeli szövegre szerzett Jézus és a kufárokcímű méreteiben és hatásában a Psalmus Hungaricusra emlékeztető nagyszabású kompozíció
Az átütő sikerben nagy része volt a Városi Dalárda vegyeskarának élén álló Vásárhelyi Zoltánnak, aki – Kodályhoz hasonlóan – a legrangosabb kritikusoktól is szakszerű és elismerő méltatásokat kapott, nem különben M. Bodon Pál, akinek a kecskeméti kóruskultúra fejlesztésében negyedszázad óta múlhatatlan érdemei voltak.
Forrás: Hírös Hetek Kecskeméten / Székelyné Kőrösi Ilona. – Kecskemét : Kecskeméti Lapok , 2003. – p. 38-39. – Lásd a katalógusban >>
Molnár Anna, 1936. május 11., Városi Dalárda, vezényelt Vásárhelyi Zoltán
Forrás: Bartók Béla és Zathuretzky Ede a Városi Dalárda hangversenyén
In: Kecskeméti Közlöny, 1936. május 13. p.2.
Forrás: Kodály Zoltán és Kecskemét, In: Kecskeméti Közlöny, 1936. május 17. p. 3.
A magyar nemzet, 1947. december 16., Városi Dalárda, vezényelt Lőrincz Gyula – ♫♫ Meghallgatás ♫♫
Élet vagy halál, 1947. december 16., Polgári és munkásdalkör, vezényelt Kremán Sámuel
Forrás: Énekkari hangverseny a Katona József Színházban, In: Kecskeméti Lapok 1947. december 8. p. 2.